Az anya


Mester Györgyi  2015.5.2. 10:23

Az egyszeri gyermek világgá ment. Sokáig odavolt a nagyvilágban, ám egyszer csak hazatért...

S miután hazatért, kéréssel fordult az anyjához. Anyám, nem látok elég tisztán és élesen. A dolgok mélyére akarok látni, s azt is, amit a sorok közé rejtve írtak, de képtelen vagyok rá. Látnom kellene, mi van a zárt ajtók mögött, s a magas falak mit takarnak előlem. Értelmezhetetlen, áthatolhatatlan számomra a sötétség.

És az anya odaadta a látását, szeme világát a gyermekének, hogy az jobban lásson, ő pedig azontúl vakon, fehér bottal a kezében, tapogatózva élt.


A gyermek eltávozott, de most nem volt olyan sokáig távol. Amikor a szülői házhoz visszatért, újabb kéréssel állt elő. Anyám, nem hallom, mi van a sok mondandó mögött, mit rejt a csend, mi az, amit nem mondanak ki, s azt is tudni szeretném, mit titkolnak előlem. A szél szerteviszi a hangokat, amelyek a fülemben nem állnak össze tartalommá, nem hallom azt sem, amiről pedig feltétlenül tudnom kellene.

Az anya nekiadta a hallását, s azontúl süketen élt.

Váratlanul a gyermek ismét hazaérkezett, s kéréssel hozakodott elő. Anyám, nem jutok el mindenhová, ahol pedig mindenképpen ott kellene lennem. Számtalan út áll előttem, melyre nem léphetek, kicsik a lépteim, fogytán a lendületem. Bejáratlan előttem tágas e világ, de én kíváncsi vagyok rá, mert még rengeteg helyen nem jártam.

És az anya odaadta a lábát. Ezután csak egyhelyben ült, mozdulni nem tudott. És a világ nem jött el hozzá.

Kis idő múltán, megint kopogtatott nála a gyermek. Anyám, nem értek szót a világgal, erőtlen a hangom. Sok mindenkit meg kellene szólítanom, hogy minél többen hallják a mondandómat, figyeljenek rám, és komolyan vegyenek.

Az anya ekkor kitépte a saját nyelvét, hogy a gyermekének adja.

És eljött az idő, amikor a gyermek félve, de újra kérni jött az anyjához. Anyám, már sokat elértem azzal, amit adtál, de még nem mindent. Rövid a karom, kicsi a tenyerem, a kezem nem ér el mindenhová. Többet akarok markolni a világból, megfogni mindazt, ami az enyém lehet, ami nekem jár.

Az anya erre odaadta a karjait is.

A gyermek soha többé nem jött.

Az anya ettől kezdve vakon és süketen, némán, láb és kéz nélkül élt. Nem maradt semmije, csupán az agya létezett, melyben a gondolatok folyton-folyvást akörül forogtak (mert nem tudta semmiképpen megérteni), hogy a gyermeknek csak egyvalami nem kellett. Az anyja szíve, mely csordultig volt szeretettel, és csak arra várt, hogy egyszer szükség legyen rá, és azt is odaadhassa.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Anyagias sütemény

Danczi Mónika

Mai anyagias világunkban – hallatszik mindenfelől.

2015.11.2.    16


Újratervezésben

Wolner Annamária

Nem tudom, hogyan s miképp kerültem ide, milyen láthatatlan kéz, vagy felsőbb akarat tolt előre.

2015.10.29.    21


Egy tábor pillanatképei

Nagy Erika

Nyári jegyzet - szigorúan 18 felettieknek...

2015.7.21.  1    2


Emberi habos kakaó

Palkó Emese

Nem fontos a lány neve. Nem fontos a férfié sem. A lány nevet adott a férfi kutyájának, de csak magában.

2015.3.2.    37


Lavina

Mester Györgyi

Az egész egy aprósággal kezdődött.

2014.7.2.    7


Nincs más szerelem

Halász Kata

A hétvégi vers helyett ezúttal rendhagyó módon egy irodalmi impresszióval jelentkezünk.

2013.12.15.    8


Csönd

Póda Erzsébet

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

2013.9.15.    26


Tavaszi sugallat

Nagy Csivre Katalin

A várva várt tavaszi napsugarak, ha sokat késve is, de megérkeztek.

2013.4.17.   


Mosoly

Puha Andrea

Csendes a ház, mindenki alszik még. Valamikor hajnal és reggel között jár az idő.

2013.4.10.  1   


Kilátások

Puha Andrea

Az ablakpárkány volt a kedvenc helye.

2013.3.21.    17


Néha

Puha Andrea

Néha mások vagyunk, mint azt elvárják tőlünk. Miért is ne?

2013.3.5.  2    22


Biztos pont

Puha Andrea

Nincs annál rosszabb, ha megállsz és egy helyben toporogsz.

2013.2.25.    29