Buszoztál már?

Póda Csanád  2010.3.31. 19:02

Buszoztál már úgy, hogy ült melletted valaki?

Esetleg úgy, hogy mindemellett egy hosszú, fárasztó nap állt mögötted?
És hogy azt a valakit, mondjuk, kedvelted?
Odabújtál hozzá?
A vállára, amely tökéletesen idomult a fejedhez.
Ő pedig a fejedhez támasztotta a sajátját.
És így utaztok hosszú percekig.
Negyed-fél óra, vagy akár egy, vagy még több.
Ha igen, akkor gondolom egy idő után elkezdett fájni a nyakad.
Először csak picit, aprócska fejmozdulatokkal próbálsz enyhíteni a fájdalmon.
Közben érzed a másik minden mozdulatát, ahogy elmosolyodik, ahogy levegőt vesz, ahogy nyel.
Vállaitok egyszerre, egy ritmusra emelkednek.
Majd egyszercsak nem mocorogsz többet.
Nem akarod elrontani. Nem akarod levenni a fejed a válláról.
Elviseled a fájdalmat, csak, hogy megörökítsd a pillanatot.
Meg sem mozdulsz.
Csak reménykedsz, hogy sosem ér véget a perc, hogy sosem érkeztek meg a végállomásra.
Ő már alszik, de te még lopva kinyitod a szemed, hogy megbizonyosodj róla, hogy ez a valóság.
Megérkeztek.
Szörnyű fájdalom tör rád, de nem a nyakad miatt hanem azért, mert rádöbbensz: vége a pillanatnak.
Leveszed a fejed a válláról, megsimogatod az arcát, majd egy puszit nyomsz rá, miközben álmos tekintettel egymásra mosolyogtok.
Nyújtózkodás, jóleső nyögdécselés, majd akarva-akaratlanul elindultok lefele a tömeggel együtt.
Még mindig álmos vagy picit.
Ő bevár, és mosolyogva elindultok.
Éreztél már ilyet?

Hozzászólások

@

Küldés