Különös zaj

Darázs Balogh Katalin 2022.12.18. 11:47

A kert, ami a ház hátsó részében terült el, mindig tele volt meglepetésekkel. Mikor téliesre fordult az idő, kicsit csendesebbé vált, de még ilyenkor is felkeresték a gyerekek.

Magas betonkerítés vette körül, az egyik sarokban játszóház húzódott meg. Előtte búslakodott a homokozó, egy kicsivel arrébb pedig egy háromüléses hinta. A kopár lugas, ami melegebb napokon árnyékot adott neki, most csontvázként húzódott felette. A kerthez tartozó ház, melyet valamikor élénkzöldre festettek, mostanra megfakult. A lemenő nap fénye árnyékot varázsolt rá, s ahogy lejjebb szállt, vörösre festette az égen a fátyolfelhőket.

A család pár napja érkezett a házba. A banktól hitelt kaptak, megvásárolták és máris beköltöztek a megálmodott helyre. Az édesapa igazi ezermester volt, igyekezett mindent rendben tartani vagy az eredeti állapotába visszaállítani. Figyelme a hintát sem kerülte el, miután a napokban picit meglökte, fertelmes nyikorgással mozdult meg. Most ezt megszüntette. Olajat csepegtetett, hintát lendített, s az immár hangtalanul indult mozgásnak. Elégedetten csettintett, majd újabb javítanivalót keresett magának. Akadt belőle bőven. Évekig állt a ház lakatlanul.

A nap leszállt, sorra bújtak elő a csillagok. A hold vékony sarlóként hasította fel az ég szövetét, a felhők néha eltakarták ezt a gyönyörű látványt. Mikor végre minden elcsendesedett, és a család is nyugovóra tért, borzalmas nyikorgás vette kezdetét, majd keserves zokogás hangját vitte messzire a szél.

A ház emeleti helyiségében valaki fényt kapcsolt. Hosszúhajú alak nézett körbe, felverhette a különös zaj. Kitárta az ablakot, de a hang nem ismétlődött meg, levél sem rezdült. Látni sem látott sokat, éppen felhők úsztak a Hold elé, koromsötét volt.

Pár napig csendesen szitált az eső, és a nyikorgás esténként megismétlődött. Két hét telt el így. Ekkorra a hold már teljes pompájában terpeszkedett az égbolton olyan fényt árasztva, hogy bevilágította az egész hátsó udvart. Éjfélkor a hinta ismét hatalmas lendületet kapott és olyan egyenletesen mozgott, mintha valaki ülne benne. Erőteljes síró hangja messzire elhallatszott. A ház emeleti ablaka kitárult, majd egy idő után a ház bejárati ajtaja is. Egy hosszúhajú kislány lépett ki rajta. Követte a rettenetes hangot, amely a hintához vezette, ott megállt és megbabonázva figyelte a himbálózó játékszert.

„Van itt valaki?“ – suttogta. A sírás abbamaradt. A hinta hirtelen megállt, egy kisfiú alakja rajzolódott ki egészen halványan. Kinyújtotta a kezét, mire a lány tétovázás nélkül leült mellé, együtt hintáztak tovább. A fiú mosolygott, a szívszorító zokogást kacagás váltotta fel. Nem beszéltek, csak önfeledten lengtek mind jobban és jobban, s mikor a Holdat újra eltakarták a fellegek, és minden sötétségbe borult, a két hintázó lélek beleveszett az örökkévalóságba.