Furcsa szerelem

Szalay Sándor  2008.4.3. 11:07

Azt hiszem, még sosem voltam szerelmes. Nem lehettem, mert ilyet még nem éreztem.

Ez lehengerlő. Ez felkavaró. Ez nagyon meleg, barátaim. Szeretnék költő lenni, a költőknek könnyen szokott menni, hogy leírják, amit éreznek. Milyen volt szőkesége. Pontosan. De nem vagyok költő. Csak egy őrült szerelmes. Egy a sok közül.
Nézem, ahogy a filmvászonra mered. A szeme színét nem látni, csak a csillogását. Nem is tudtam, hogy ennyire odavan az akciófilmekért. A light coláját szürcsölgeti. Vettem volna neki popcornt, de fogyókúrázik. Miért van az, hogy a tökéletes alakú lányok mindig fogyókúráznak? Vagy épp ettől maradnak tökéletesek? Összerezzen a nagyobb robbanásoknál. Felnevet, ha apró poént csempésznek a vérzivatarba. Meg akarom csókolni, de inkább hagyom, hogy nézze a filmet.
Hogy mit szeretek benne a legjobban? A mosolyát. Mert engem is mosolygásra késztet. Eltölt. Olyan kerek érzés. Nem tudom, ez érthető-e így. Egy olyan személyiség, aki a puszta létezésével tündököl. Mintha egy burok venné körül. A burok tompítja a ragyogását, hogy az átlagember is el tudja viselni. De néha kilép a burokból, és akkor az a fény és az az erő szinte kibírhatatlan. Ez eléggé átszellemülten hangzott. Túlságosan is. Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy túlmisztifikálom. Nem érzem csillagnak, amit sosem érinthetek. Inkább egy aranyrögnek, amit a nyakamban lógó bőrzacskóban dugdosnék a világ elől.
Szeretem a nyugodtságát. Vagy inkább csodálom. Még sosem vágott a falhoz tányért vagy bármi mást. Sosem emelte fel a hangját. Pedig néha jobb lett volna. Néha le kéne eresztenie a gőzt. Rengeteget melózik, és hát, amit én látok a dologból, aszerint nem egy főnyeremény a munkahelye. Biztosítási cég. Gondolhatják. A főnöke egy izzadós, kopasz alak. Simán el tudom képzelni róla, hogy fogdossa. Ha kiderül valami ilyesmi, bemegyek rendet rakni, de amíg nem vagyok biztos a dolgomban… Nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni.
Már többször gondolkodtam rajta, hogy mit meg nem tennék érte. Arra jutottam, hogy érte leszoknék a haverokról és az extrém sportokról, nem gépeznék többet, és külön bankszámlát nyitnék, amire minden hónapban betenném a megtakarítást. Hogy érte bizony nőnék tíz centit. Csak kérnie kéne. De nem kéri. Eszébe sem jut. Csak mosolyog tovább. Csak libben a szoknyája. Csak húzza maga után az illatok kavalkádját. A parfümök páncélja alól kiszaglik az ösztönlény vad nemisége. És eljut a másik ösztönlény orrába, és hívja, csalogatja.
Barátaim, mind ez után a szag után rohanunk.
A parkokba piknikezni. A mozik feketeségébe. Az éttermek hivalkodó flancába. A nagyvárosok dugóiba. A vidámparkok hullámvasútjaira.
Kutyákat simogatunk. Gyerekeknek gügyögünk. Ajtót nyitunk, hajbókolunk.
A kocsmák füstfüggönyein át rohanunk, csak el ne veszítsük a szagot. A tömött busz utasainak a fején lépkedünk előre. Kinyújtjuk a kezünk, talán valaki tartja nekünk a liftajtót.
Csak a szagot! Azt el ne veszítsük!
Én nem veszítettem el. És szerelembe estem. Sose hittem volna, hogy ez bekövetkezik.
Egyszer csak ott álltam, nyakig szerelemben. Nagyobb meló, mint hittem. Kiveszi az ember zsírját, ha értik, mire gondolok. Mégis…
Ahányszor végignézek rajta, ahogy meztelenül fekszik az ágyon, a mellei makacsul mutogatnak a plafon felé, és a lepedő félig rátekeredett, igen, ahányszor ránézek így, tudom, hogy megéri.
Hogy megéri szeretnem őt.
Nagy kár, hogy azóta undorodik tőlem, amióta rajtakapott a fürdőszobában, ahogy az egyik bugyijával játszom. És magammal… Én rámosolyogtam, ő meg annyit kérdezett: „Maga kicsoda?”

Hozzászólások

@

Küldés