Hobbi

Francis W. Scott  2008.6.5. 20:29

Az őrület félpercesei 1.

– Jó napot, kedves uram! Miben segíthetek?
– A doktorhoz jöttem. Be vagyok jelentve, a nevem…
– Á, igen, már látom is. Fáradjon csak be, a doktor úr már várja Önt!
– Jó napot kívánok, én vagyok a doktor úr. Foglaljon helyet azon a kényelmes pamlagon, nyugodtan hátra is dőlhet, ha gondolja.
– Köszönöm.
– Megtudhatnám, hogy miért keresett fel?
– Le akarok szokni a hobbimról.
– Hm… Hát ez érdekes dilemma.
– Hogy érti?
– Jó, ha az embernek van valami hobbija…
– Én mégis le szeretnék szokni róla.
– Jól van, akkor nézzük csak… Mi is a hobbija, uram?
– Vadász vagyok.
– Ó, szóval vadász. És szeret vadászni?
– Nem különösebben.
– Talán nincs pénze a vadászengedélyre?
– Nincs vadászengedélyem.
– Ó, értem. Hát akkor váltsa ki!
– Nem lehet…
– Hm, hm… Szóval le akar szokni…
– Le.
– De hát miért? Talán úgy gondolja, az élőlények nem érdemlik meg, hogy végezzen velük?
– Nos, ezt nem állíthatom egyértelműen.
– Ezt hogy érti?
– Némelyikük nagyon is megérdemli.
– Meg tudná nekem fogalmazni egészen pontosan, hogy miért érzi rossznak a hobbiját?
– Hát tulajdonképpen… most már… nem is érzem olyan rossznak, azaz…
– Igen?
– Az előbb még úgy gondoltam, le kell szoknom, de most már egyre nagyobb vágyat érzek iránta, és mindjárt…
– Mondja csak…
– Nem is tudom. Vadászni akarok!
– Úgy érzi, muszáj vadásznia?
– Pontosan. Akárhogy is ellenkezem, valamiért állandóan meg kell tennem!
– És mire vadászik?
– Most? Rád!

Hozzászólások

@

Küldés