Hurok

Bíró Szabolcs  2010.12.12. 6:31

Az Experion lassan látótávolságra került a ZYW-2323 kódszámú fekete lyuktól, melynek a pontos feltérképezésére kerek tíz éve készült az emberiség.

A legénység kiválogatása több hónapba, kiképzése pontosan 532 napba telt, és most, hogy megpillantották, a feszültség csak úgy vibrált az űrhajón.
– Uram! Ott van! – szólt a másodpilóta. Próbált színtelen, hivatalos hangon beszélni, de képtelen volt leplezni az izgatottságát. – Várjuk a parancsait.
– Aktiválják az ionpajzsokat! – adta ki az utasítást a kapitány. – Mindenki a védülésekbe! Szűrőszemüvegeket felvenni! Készüljenek a behatolásra! Neutronreakció?
– Pozitív!
– Sommerset! Jelentést kérek a sugárzásról!
– Bőven a normál szint alatt!
– Potts! Felkészültünk?
– Minden készen áll, kapitány úr!
– Antianyag-rakétákat aktiválni! – kapaszkodott a férfi az ülése adamantium karfájába. – Behatolunk!
A hajó a másodperc törtrésze alatt érte el a fekete lyukat. Egy néma robbanás kíséretében hirtelen vakító fény öntötte el a kapitányi hidat, majd vaksötét lett, ahogy az űrhajó minden egyes elektronikus alkatrésze leállt. Mielőtt azonban bárki is jelenthette volna az üzemzavart, a műszerek ismét bekapcsoltak, a legénység szeme előtt pedig megjelent, amire oly régóta vártak.

– Uram! Ott van!...

Hozzászólások

@

A rovat további cikkei

Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2021.12.28.  2    10

Kempelen, a magyar Da Vinci

Reczai Lilla

Mesekötet a zseniális Kempelen Farkasról.

2021.11.29.   

Hallgass a szívére!

Marie Fredriksson - Helena von Zweigbergk: :Listen To My Heart - Hallgass a szívemre! című könyvét ajánljuk mindenkinek!

2020.12.9.   

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2019.3.19.    11

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4

Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6

Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26

Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9

A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3

A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8

Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17

Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22