Karácsonyi díszek


Wolner Annamária  2016.12.25. 7:08

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

Mintha megérezte volna, hogy odakinn valami történt a tájjal. Csend, nagy csend honolt a házban, és a világban. Álmosan támolygott ki a konyhába. Egy nagy csésze vizet öntött a forralóba, kávénak. Míg az forrni kezdett, megállt az ablak előtt, és várt. Körbenézett, hallgatózott. Olyan békés, és nesztelen volt minden, hogy még lélegezni is alig mert, nehogy elzavarja ezeket a nyugodt pillanatokat. Aztán mégis megmozdult. Kitárta az ablakot, kinyújtotta a kezét, és belesóhajtott a fehér-puha hajnali derengésbe. Szerette volna, ha minden így marad egy percre. Szemét kissé összébb húzta. Gyerekkorában nagyon szerette így nézni a világot. Ahogyan eggyé olvad a táj, egy egész, fehér hógömbbé. Eszébe jutottak azok a régi, téli reggelek. Amelyek most, mint egy régi képeslap elfeledett részletei, hirtelen megelevenedtek.


A nagyi forró kakaójával a kezében, a duruzsoló kályha mellett ülve hallgatta, ahogyan mesélt. A kicsi karácsonyfa fényei, a fenyő illata összekeveredett a sült alma, vanília és fahéj illatával. Vagy ahogyan együtt mentek a templomba, az éjféli misére. Rajta az a kis piros kabát, amit úgy szeretett. Odakinn fagyott minden, az ereszről jégcsapok lógtak, és szinte bokáig ért a hó. Nyugodt volt minden, és békés.

A víz közben felforrt, leöntötte a kávét, visszatért az ablak elé, de már megtört a varázs, hiába kereste. Közben meglódult odakinn az élet. Autók indultak neki az útnak, emberek a napnak. A család is felébredt. Neki is mennie kellett, pedig de szeretett volna még állni a pillanatban, és csak úgy lenni.

Késő délután ért haza. A lakásban csend honolt. Ma később ér haza mindenki. Korán sötétedett. Gyertyát gyújtott, halk karácsonyi zenét kapcsolt, és egy percig némán nézte az imbolygó, kis lángot. „Elkészítem egyedül a karácsonyfát. Meglepem a családot, mire hazaérnek, úgyis olyan nagy volt mostanában a rohanás. Szinte nem is volt idő megállni, leülni, megpihenni” – futott át az agyán a hirtelen jött ötlet. Gyors mozdulatokkal rakosgatta le a gardrób legfelső polcáról a karácsonyi díszeket tartalmazó dobozokat. Elöl az újak, amiket használtak, hátul a régebbiek. Így rakta el a nagylánya, aki az utóbbi években készítette a fát a kisebbikkel. Már állt a fa, rajta a díszekkel. Nézte, csak nézte, szép volt, mégis valami hiányzott róla. „Talán, mert olyan kopárnak tűnik” – gondolta, és a gardróbba ment, a többi, már alig használt díszekért. Leemelte az összes, még ott megbújó dobozt. Az egyik háta mögött egy kis faládikót talált. „Hát ebbe meg mi lehet?” A szobába vitte, és letette az asztal közepére. Kinyitotta. Díszek. Régi, nagyon régi karácsonyfadíszek: apró hintaló, fából, ezüst gömb piros szívvel a közepében, gomba, amit még csipesszel kellett a faághoz fogatni. És a drótból tekert csillag. Óvatosan nyúlt feléjük, mint aki meg sem meri érinteni. Soká csak simogatta őket a szemével. Aztán az egyiket a másik után emelte ki. Kezébe vette mindet. „Ezt a csillagot a nagyi mindig a fa legtetejére tette. És ez meg a másik nagyié volt. És ezek itt? Anyu kedvenc gyerekkori díszei. Lehetnek már, vagy hetven évesek. A zsinór is a régi rajtuk. Emlékszem még a történetre, melyik hogyan került a családhoz. Azok az apró kis angyalok pedig – akkor vettem őket, amikor főiskolára jártam. Ezeket itt, amikor elváltam, és az első karácsonyunkat ünnepeltük, ketten a lányommal.” Évek óta nem látta ezeket a díszeket. A szemét most elfutották a könnyek. Már semmit sem érzékelt a körülötte lévő világból. Sem a hangokat, sem a fényeket. Gyermek volt újra. Az az itt feledett hercegnő, aki dideregve kéredzkedett be a téli fagyból, a duruzsoló kályha mellé, egy teára, egy mesére. És kicsit idősebb, felnőtt nő, aki már tapasztalta az életet, de még sok mindent nem értett belőle.


Az ablakhoz lépett. Újra havazott. Sűrűn kavarogtak a hópelyhek. Mennyire kívánta most, bárcsak itt lennének: a nagyik, apu. Megállnának a háta mögött, sorban és egyenként ölelnék át őt jó szorosan. Egészen eggyé olvadnának, mint a barátnőtől kapott, ölelkező szoborangyalok a komódon. Így néznék némán a kinti, rezzenéstelen csodát. Közben összehunyorította a szemét. A lámpa sárga fénye ráömlött a frissen hullott hóra. Az apró pelyhek milliónyi csillagfénnyé váltak.

Állt az ablak előtt. Szeme lassan beitta a fényeket. Az utak kanyarulatait, a házak kontúrjait, és egyszerre érezni kezdte, most nem mozdulhat. Ha csak egyet is odébb lép, itt hagyja ezt az egészet, félő, hogy többé már ugyanígy nem talál rá a pillanat. Hisz már reggel is elveszítette, pedig már akkor is érezte, készülődik benne valami. Mert ott kering körülötte minden emléke. Kiáltanak, majd felsírnak, aztán csöndesülnek a régről felbukkant emlékek, képek, pillanatok, arcok mozaikjai. Mindegyik meglátogatta most őt, így karácsony előtt, pár nappal. „Vajon mit üzentek, mit akartok mondani nekem?”

Mit tehet az ember, aki sodródik a napokkal, küzd az árral, és próbál helyet találni ebben a gyönyörű, mindent átfogó, csodálatos szövevényben – az életben? Mit tehet az ember? Megáll egy doboz régi, már-már elfeledett karácsonyi dísz felett, és könnyek közt emlékezik a rég eltávozottakra, s velük a régi ünnepekre, melyek visszarántják az időben. Majd lecsukja a szemét, és átadja magát a csöndnek. Aztán meghallja a régi hangokat: a kis harang csilingelését, a kályhában a tűz ropogását, a Mennyből az angyalt, ahogyan csak a nagyi tudta énekelni. S hálát ad anyu aranyló, vasárnapi leveséért, a nővére zserbójáért, mert ez azt jelenti, hogy ők itt vannak még, vele. Mit tehet az ember? Megáll egy percre, a nagy rohanásban, mosolyra váltja könnyeit, és hálát ad mindenért.

A régi díszeket lassan, egyenként a fára rakta. Előre, hogy jól láthassa őket, mindig, amikor odanéz. „Mert minden karácsonynak megvan a maga dísze.” Hallotta távolról a nagyanyja hangját. Majd a lányáét. „Anya, megjöttünk!” Megfordult, és ebben a percben kedve lett volna magához ölelni az egész világot.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Karácsony a Királyságban

Kabók Zita

Hogyan zajlik a karácsony ünneplése Angliában? A készülődés mindig nagyon korán kezdődik. Már novemberben megveszik az ajándékokat, és betervezik az ünnepi programot.

2016.12.19.    3


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2016.12.14.    14


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2015.12.15.   


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2015.12.14.   


Karácsony

Kovács Márta

Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeimben: képek, hangok, illatok...

2014.12.24.    17

A rovat további cikkei

Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    17


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22