Nyári „idill”

Póda Erzsébet 2013.8.21. 3:01

Vannak cselekedetek, amelyekre nem ad magyarázatot a forróság sem.

A levegő olyan forró, hogy már nem kellemes, ahogy az ember bőrét éri. Aki teheti, árnyékba menekül. Sokan vannak, akik kevésbé bírják, amikor a nyár túlzásokba esik, ezért idegesek és feszültek. De vannak cselekedetek, amelyekre nem ad magyarázatot a forróság sem.

Két gyerekes család pihen a hétvégi ház árnyas udvarán, egy hatalmas diófa enyhítő árnyat adó vastag ágai alatt. Az egyik családban négy kicsi gyermek, kettőtől hétévesig, fiúk, lányok azonos arányban. A másikban egyetlen két-hároméves-forma kisfiú, hatalmas ártatlan szemekkel, szőke fürtökkel. A gyerekek azt játszanak, amit akarnak, ebben a hőségben úgysincs nagyon kedvük a ficánkoláshoz. De azért nevetgélnek, néha sikongatnak, lapátolják a homokot vagy a vizet az egyik kiskannából a másikba. Néha be is fröcskölik egymást nagy kacagás közepette egy kis vízzel, mert spriccelőjük is van. Mikor ezt megunják, tesznek egy kört a háromkerekű biciklin, aztán anyukához szaladnak, kérnek egy kis teát vagy vizet. Nagy élvezettel szürcsölik a folyadékot a pohárból, mert most szívószálat is kapnak hozzá. Az anyukájuk rajtuk tartja a szemét, bár időnként innivalót hoz, kenyeret ken, paprikát, paradicsomot szeletel, aztán leül, legyezi magát. Ilyenkor odaszalad hozzá hol az egyik, hol a másik gyereke. Nem kiabál, nem fegyelmezi őket, nem is kell. A gyerekek biztonságos távolságban vannak tőle. A kapu zárva, az utcára úgysem mehetnek ki.

A másik anya, a fürtös hajú kisfiúé, morcos arccal ül a műanyag kerti székben. Tízpercenként cigarettára gyújt, miközben egyfolytában panaszkodik a férjére, az anyósára, a barátnőjére vagy az elárusítókra, és hangosan, kellemetlen hangon fegyelmezi egyszem gyermekét. Ne menj oda! Nem megmondtam, hogy ne menj oda?! Üvölti a székből, haragosan fújva ki a cigarettafüstöt. Tedd le a kislapátot! Vedd fel a leesett játékkacsát! Gyere ide! Ne menj a kapuhoz! Ne fröcskölj a vízzel! Látod, milyen ügyetlen vagy?! Mi van, neked két ballábad van?! Nyerít fel, amikor a kisfiú elesik a fűben. A többi gyerek felsegíti, kézen fogja és az ő anyukájukhoz viszik, aki megitatja egy kis teával. A cigarettázó anya tovább üvölt, öngyújtóját a földhöz vágja. A kisfiú szája legörbül, szeméből kicsordul egy könnycsepp, de a másik anyuka kedvesen mosolyog rá és letörli egy papírzsebkendővel. A vagdalkozó, cigarettázó nőre senki sem szól rá. A másik anya csöndben tesz-vesz. Az apák meg mintha itt sem lennének. A gyerekek tovább játszanak az árnyékban.

A szőke, fürtös hajú kisfiú jobb kezében a lapátkával, bal kezében a másik anyukától kapott papírzsepivel a kerítéshez totyog. Gyönyörű, égszín szemével végtelen szomorúsággal néz ki az utcára, mintha onnan remélné a segítséget...