A csizma, a garancia és a türelem esete (1)


Nagy Erika  2009.12.15. 21:04

Tavaly karácsony után az egyik legismertebb márkanévvel rendelkező üzletben vettem egy csizmát, mivel árban, színben megfelelt.

Na meg tetszett, s ugye ez sem mellékes. Viseltem is alkalomadtán, egészen november elejéig. Akkor egyszer csak annyit mondott: nyekk! A sarka összeomlott. Akár egy lufi, mikor leereszt.

Sebaj, gondoltam, visszaviszem, hiszen még garancia alatt van. Tíz perc papírmunka után közölték velem, hogy két hét elteltével lehet érdeklődni. Naiv lélekkel elmentem, de csizma az sehol. Se elnézés, se sajnálom, se egyebek…

…Azóta kétszer voltam az üzletben, háromszor telefonáltam, eredmény egy szál sem. Közben múlnak a napok, telnek a hónapok. Ígéret az van. Azóta is. Meg kérés, hogy legyek türelemmel. Na, abban nincs hiány, az biztos, na de meddig kell tartania a türelmemnek? Amíg ki nem tavaszodik és már nem lesz szükségem a csizmára?

Ma volt az a nap, amikor eldöntöttem, hogy holnap elmegyek, és addig el nem jövök, amíg csizma nem lesz a tarsolyomban. Vagy a régi megjavítva, vagy egy új, amit a régi áráért veszek. Egyszóval levásárolom az összeget. Hogy ehhez mit fognak ott szólni, azt nem tudom, de most bekeményítek. Nem lesz egyszerű menet, mert aki ismer, tudja, hogy engem könnyen le lehet rázni. Nem tudok harcolni, követelni, nem tudok az asztalra csapni. Eddig.

Holnap lesz az én napom, mert dühös vagyok. Azért, hogy miként engedheti meg magának egy valaha fantasztikus hírnévnek örvendő gyártó, hogy pocsék minőséget adjon ki a kezéből. S ha már kiadta, akkor példátlan, hogy másfél hónap elteltével ne rendezze a dolgot. Úgy tudom, egy hónap a törvényes határidő, hogy így vagy úgy kárpótolják a kárvallottat. Ebben a pillanatban ez a személy én vagyok. Meg egy balek is, akivel ezt megtehetik.

De már csak holnapig…

(Holnap folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A csizma, a garancia és a türelem esete (2)

Nagy Erika

Ma van az a holnap, amikorra a folytatást ígértem. Na, most elmondhatom, hogy ember tervez, Isten végez!

2009.12.17.   

A rovat további cikkei

Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2024.11.20.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2024.10.30.   


Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.