A jósnő szavai


Póda Erzsébet  2008.6.15. 11:43

Van egy barátnőm, aki hétről-hétre a jósnőnél vigasztalódik.

A jósnő nemrég azt mondta neki, hogy a következő kedden levelet kap, amelyben megtalálja a választ élete legnagyobb kérdésére. A jósnő majdnem telibe talált: tényleg jött egy levél. Igaz, szerdán. Számla volt benne. A többi napokon nem érkezett semmilyen küldemény. A barátnőm elhozta nekem a borítékot, a bejárati ajtónál a kezembe nyomta, és izgatottan követelte, hogy én, mint iskolázott ember, magyarázzam meg neki, hol van ebben a levélben a válasz…?! Merthogy itt kell lennie, ugyanis a jósnő megjósolta!

Behívtam hát egy kávéra. Első ránézésre láttam, hogy ebben a levélben bizony nincs semmiféle válasz, ez csak egy puszta számla. Intenzív töprengésbe kezdtem, mivel is vigasztalhatnám barátnőmet, de nem jutott eszembe semmi, a közös kávézás ötletén kívül. Viszont miután leültünk, nem is kellett magyaráznom: felkérés nélkül is beszélni kezdett.

Arról, hogy nem vágyik jobban semmire se, mint egy rendes férjre. Első kedvese, egyetlen fia apja, nős férfi volt. Igaz, hogy a pasi elköltözött a feleségétől, miután megszületett a közös gyermekük (mármint a barátnőmmel), de nem sokáig bírták együtt, szakítottak. Barátnőm ezek ellenére állítja, képtelen egyedül, férfi nélkül élni… Szavait hallgatva felötlött bennem egy dalrészlet: „Adjatok nekem egy fééérjet, mindegy, hogy törpe vagy óóóriás…”

Még végig sem gondoltam a dalsort, már ki is mondta: mindegy, hogy milyen, már nem kell nőtlen, lehet elvált, sőt még nős is, süti le a szemét, de egyedül nem bírja. Ezért jár a jósnőhöz. Az egyik ismerősének is segített. Hogyan, kérdeztem. Hát megjósolta neki, hogy lesz partnere. És lett, kérdeztem ismét. Persze, méltatlankodott. Elvégre a város legjobb jósnőjéhez jár! Nem is telt el sok idő a jóslattól, és máris megjelent egy pasi a színen. Igaz, hogy nős, és nem akar válni, de a barátnőm barátnője azóta boldog szerető…

A barátnőm is boldog nő akar lenni, egy férfi mellett. Csak egy férfi tud téged boldoggá tenni, a világon semmi más, kérdeztem tőle kávémat kavargatva. Úgy nézett rám, mintha nem lennék eszméletemnél. Nyomban abba is hagytam ez irányú érdeklődésemet. Igen, már észrevettem: ezúttal is a megértő hallgatás módszere a nyerő! Bocsánatkérően néztem rá, és kértem, hogy folytassa mondanivalóját. Kiderült, már van is egy jelölt, akivel épp próbálkozik. Csak az a baj, hogy nős. De ami még nagyobb baj, hogy a felesége nem akar válni. És ami a legeslegnagyobb baj: a feleség, az a ribanc, az az ilyen-olyan számító nőszemély, gyereket vár… Persze direkt. A gyerekkel akarja megfogni a férjét. Önző perszóna, nem akarja, hogy a férje boldog legyen!

Mindezt végighallgatva szóhoz sem jutottam, de nem is mertem megszólalni. Inkább megtartottam magamnak a véleményemet.

Barátnőm pedig folytatta. A lényeg: a férfi már itt lakik nála hónapok óta. Azazhogy néha hazamegy, mert az az ilyen-olyan addig hisztizik, míg ezt el nem éri. Ennek ellenére a pasi, hetente kétszer itt, nála, tölti az éjszakát. Ekkor felderült az arca: ha nálam van, minden olyan szép, és jó, és tökéletes, mondta. Az a másik nő tesz mindent tönkre! A barátnőm dúlt-fúlt. Haragszik. Mindenre és mindenkire. Kivéve a férfit, aki hetente kétszer nála tölti az éjszakát. Nála eszik, nála tévézik, nála alszik.

Milyen válasz lehet ebben a levélben? – szegezte megint nekem a kérdést.

Eddigre már minden olyan kuszának tűnt... A papirosra néztem, kicsit törtem a fejem, aztán hirtelen megvilágosodtam! Tényleg itt a válasz a levélben!
– Mondd meg a pasidnak, hogy szálljon be a számlafizetésbe!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6