Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
A szeretetről, amit a legkevésbé sem vagyunk képesek érezni, amikor a hömpölygő, tolakodó, vásárló, siető tömeg lökdös minket. Ha kiírunk valamit az internetes profilunkra, attól az még nem válik valósággá. Kár, hogy ezt néha nem is tudatosítjuk!
A mindent uraló reklámvilág nap, mint nap tolakodó tanácsokkal lát el minket: mit kell feltétlenül megvásárolnunk és megtennünk ahhoz, hogy boldog legyen az advent, és aztán a karácsony is. Ne hagyjuk, hogy ez a színes-zajos, felszínes hangulat, és parancsolt késztetés magával ragadjon! Az advent nem erről szól. Hanem a belső lecsendesülésről, az igazi emberi értékek fontosságáról és nélkülözhetetlenségéről, a közösség erejéről. Igen, mások is megírták már ezt. Sokan, sokszor – és hasztalan. A mai világ sodrásának nehéz ellenállni. Nehéz a hagyományos értékeket életben tartani. De nem lehetetlen – bár szinte lebénít a sok hamis információ, és minden olyan hangos, hogy ne halljuk meg gondolatainkat, esetleg belső hangunkat.
Az ünnep titka bennünk rejlik.
Csakis tőlünk függ, hogyan éljük meg a perceit. Átélhetjük rohanva, kimerülten, idegeskedve, felszínesen, de bensőségesen, nyugodtan, felejthetetlenné téve is. Megengedhetjük magunknak, hogy erre az időszakra kizárjuk a külvilágot. Hogy nem a tévé előtt, hanem a családunkkal, ismerőseinkkel töltünk egy estét. Hogy okostelefon helyett könyvet veszünk a kezünkbe. Hogy olyasmit adunk másoknak (és akár magunknak is), ami talán a legfontosabb, és mégsem gondolunk rá: időt, türelmet és odafigyelést.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2022.9.15.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.
Egy kép, ezer szó
Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.
2022.6.6.