Ajándék


Nagy Erika  2013.7.31. 3:51

Pár nap leforgása alatt két vidám történet szem- és fültanúja voltam a kórház komor falai között.

Bevallom, hogy jól esett a mai gondterhelt világban.
Emlékezünk azokra az időkre, ugye, amikor az orvos az írógépen kopácsolta le a vizsgálat eredményeit? Sőt, az idősebb korosztály még ma is ezt teszi. Vagyis azok, akik képtelenek haladni a korral.
A minap meglepődtem, mert a váróteremben ülve hallottam a kiszűrődő hangokat, és biztos voltam benne, hogy ez a doki is leragadt egy bizonyos korban. Az ámulatom csak akkor fokozódott, amikor a vizsgálat után leült a számítógéphez, és már semmit nem értettem. Majd lőn világosság!
Magamban kuncogni kezdtem, mert a billentyűzetre vagy húsz centi magasból csapott le a két mutatóujja, olyan fizikai és hangerővel, hogy kedvem lett volna megkérdezni, hányadik billentyűzetet koptatja el ebben az évben. A szokás hatalma? A jó öreg írógépeket valóban ilyen erővel kellett püfölni, de a modern billentyűzet használatakor már egy lepke súlya is elegendő ahhoz, hogy leüsse a betűket.

A másik eset szintén kórházhoz kötődik, amikor is egy ultrahangos kivizsgáláson vettem részt. Aranyos, mosolygós doktornő vett szárnyai alá, majd kért, vetkőzzek le derékig. Ezt sehogy sem értettem. Mármint, hogy a hasi vizsgálat miként kötődik a mellhez, vagyis miért kell még a melltartót is levetnem... De nem ellenkeztem, az orvos már csak tudja, hogy mit akar. Meg arra is gondoltam, hogy az utolsó ultrahangos kivizsgálásom óta nyilván történtek változások.
Még fel sem eszméltem, amikor a műszerrel a mellemet kezdte vizsgálni az orvosnő, és fogalmam sem volt arról, hogy ez vajon tévedés, vagy a húsz euróért egy teljes kivizsgálást kapok? Hamar megkaptam a választ tűnődéseimre, mert miután közölte velem, hogy minden tökéletes, minden a legnagyobb rendben, amiben egyébként majdnem teljesen biztos voltam. Megkaptam az ukázt arra, hogy lehet öltözködni. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam közölni, hogy rettenetesen örülök, hogy a mell-ultrahang jó eredménnyel végződött, de azért szeretném, ha a hasi kivizsgálás sem maradna el, ugyanis ezért jöttem. Most a doktornő arcán láttam azt a meglepő arckifejezést, amelyik pár perce még az enyémre telepedett.

Tévedés tisztázva, megtörtént az igazán szükséges kivizsgálás is, miközben azon bosszankodtam magamban, hogy negyven euróm bánja a mai napot. Majd jött a kellemes meglepetés: a mellvizsgálatot ajándékba kaptam...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.