Ami a másé...


Orbán Viktória  2009.2.13. 9:39

„Ne vesztegesd arra az energiádat, hogy másoktól irigyeld a boldogságukat – lehet, hogy ők épp a tiédet irigylik.”

Az irigységet a Biblia a hét főbűn közé sorolja, mégis nagyon kevés ember van, aki ne élte volna át ezt a lelki állapotot.

Van egy barátnőm, aki szép, okos, kalandvágyó, szereti az életet, tulajdonképpen sikeres is. Úgy igazából nem emelkedik ki a többi ember közül, nem csinált semmi olyat, ami miatt több lenne, mint mások, ami miatt irigyelni lehetne. Legalábbis ő ezt gondolja magáról. Hiszen tudom róla (persze ő is tudja, csak nem tulajdonít neki nagy jelentőséget), hogy élt külföldön, sok gyönyörű helyen járt, diplomát szerzett munka mellett, nincsenek különösebb családi problémái, van szerető társa, vannak barátai – igazán semmi oka nem lehet(ne) mások irigylésére.

A minap azonban, mindkettőnk legnagyobb meglepetésére, bevallotta, hogy azt vette észre, hogy irigy! Megkérdeztem tőle: mégis mire vagy kire, és egyáltalán, hogy jött rá erre?

Elmondta, hogy leginkább arra irigy, ha valaki jobb nála valamiben. Jobb teljesítményt nyújt sportban, tanulmányokban vagy bármi másban, és hogy leginkább a legjobb barátnőjére irigykedik. Hogy miért? Mert ő vékonyabb, mindig egy jeggyel jobbat kapott az iskolában, mint ő, több barátja van, és a közös hobbijukban is ő teljesít jobban. Ugyanakkor azt is elmondta, tulajdonképpen nem kéne irigyelnie a barátnőjét, hiszen neki is megvan a maga baja. Valamilyen gyomorbetegséggel küszködik már egy éve, a családjában is van egy fekete bárány, akivel sok a probléma. De ő mégis irigy...

A barátnőmről tudom egyébként, hogy eléggé nyughatatlan személy: szeret versenyezni, nagy teljesítményeket nyújtani, olyan dolgokat csinálni, amiket előtte más nem csinált. Szereti, ha felnéznek és büszkék rá. Talán ez a dolgok nyitja. Nem igazán tudtam neki mit tanácsolni, de próbáltam rávezetni, hogy talán valami olyan dologba kéne kezdenie, ami nem megszokott, különleges, vagy nagy bátorság kell hozzá. Mindenek előtt azonban fontos, hogy ne másoknak akarjon eleget tenni, és ne másoknak akarjon teljesíteni, és megmutatni, hogy mire is képes valójában, hanem saját magának. Hiszen úgysem lehet mindenkinek megfelelni, és ha nem magáért teszi, amit tesz, akkor valószínűleg vagy nem sikerül elérnie a célját, vagy ha el is éri, újra ott marad az irigység érzése. Hiszen nem belső késztetésből tette azt, amit tett.

Azért az már előrelépés, hogy felismerte és bevallotta magának, hogy irigy. (Nem sok ember képes bevallani magának a gyengéit.) Azt is tudja, hogy az irigység nem szép dolog, így szerintem túl fog jutni ezen a problémán is sikeresen, mint már annyi minden máson.

Találtam egy nagyon régi mesét az irigységgel kapcsolatban. Ezt a történetet szeretném küldeni a barátnőmnek tanulságként, illetve magamnak is, és mindazoknak, akik magukra ismertek a cikk a alapján:

Ez a történet a Song-dinasztiából (i. sz. 960-1279) való.
„Jiang Yuan-nak tíz fia volt – ezek közül az egyik púpos volt, a másiknak fogyatékos volt a lába, a harmadiknak lenyomorodtak a végtagjai, a negyediknek elkorcsosult lábfeje volt, az ötödik szellemi beteg volt, a hatodik szellemileg fogyatékos, a hetedik süket, a nyolcadik vak, a kilencedik néma és a tizedik egy börtönben halt meg.

Amikor Zigao ezt látta, megkérdezte: „Mit csináltál? Miért kell ennyi szerencsétlenséget elszenvedned?“

Jiang Yuan ezt válaszolta: „Egész életemben nem tettem semmi rosszat. Azonban mindig irigy vagyok más emberekre. Amikor valaki valamit jobban csinál, mint én, akkor irigy vagyok. Csak azokat kedvelem, akik hízelegnek. Ha azt hallom, hogy valaki valami jót tett, akkor ezt azonnal megkérdőjelezem. Ha valaki azonban valami rosszat tett, akkor ezt soha nem kérdőjelezem meg. Ha azt látom, hogy valaki előnyöket szerez, úgy érzem, mintha én szenvedtem volna el veszteséget. Ha valaki azonban veszteséget szenved el, akkor én kedvezményezettnek érzem magam.“

Zigao felsóhajtott: „Neked olyan rossz szíved van! A szerencsétlenségeid nem csak abból állnak, amiket már elszenvedtél – az egész családod meg fog semmisülni.“

Amikor Jiang ezt meghallotta, teljesen magán kívül volt. Majd Zigao ezt mondta: „Még hogyha nagyon magasan is van felettünk az Ég, annak ellenére tisztán látja, hogy mi történik az emberi világban. Ha a tévedéseidet helyre tudod igazítani, akkor a szerencsétlenséged átváltozik szerencsére. Sosem késő a viselkedésen javítani.“ Ettől kezdve Jiang Yuan mindig éber és elővigyázatos volt, elhatározta, hogy dolgozni fog a szellemi magatartásán. Néhány éven belül a fiai, egyik a másik után gyógyult ki a fogyatékosságból.

Az irigység az embereket rosszakaróvá teszi. Sőt, még rosszabb: arra vezeti rá az embereket, hogy rosszat tegyenek, és hogy meggyalázzák az Eget. Az irigység a bizonyítéka annak, hogy az ember csak magára gondol és önző.

Jiang Yuan először nagyon irigy volt és nem ismert semmilyen elnézést sem. Ezért megtorlásban részesült. Miután a hibáit kijavította, a szerencsétlensége átváltozott szerencsévé.


Ez pontosan úgy működik, ahogy az elődök is mondták: „Azok a családok, akik jótetteket halmoznak fel, azok áldásban részesülnek, mialatt azok a családok, akik rossz tetteket követnek el, emiatt büntetésben részesülnek, és bűnhődniük kell.“



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.