Barátság, vagy szerelem?


Tompa Orsolya  2013.12.11. 4:16

Avagy létezik-e barátság férfi és nő között?

Ez az a kérdés, ami gyakran előkerül egy beszélgetés során, vagy szimplán felmerülhet bennünk akkor is, ha csak egyedül vagyunk. Sokszor terítékre kerül köztünk is, amikor összeülünk a barátnőimmel és kitárgyaljuk a dolgokat, legyen szó: vásárlásról, tanulásról, szórakozásról, vagy éppen a pasikról. Mindegy, hogy mivel indítunk, a végén mindig ide lyukadunk ki.

A véleményünk nem sokban tér el a többiekétől: mindannyian úgy gondoljuk, ez nem teljesen lehetséges, hiszen az egyik fél mindig többet érez a másik iránt. A személy pedig egyaránt lehet fiú, és lány is. Azok, akik azt állítják, velük még sosem történt ilyen, gondolják át még egyszer. Minden férfi-nő barátságban megesik az ilyen. Az egyik félnek előbb-utóbb úgyis eszébe fog jutni: „Vajon milyen lenne vele? Akár többről is lehetne szó, mint barátság.”

Egy nagyon közeli barátom egyszer azt mondta, kétféle barátság létezhet fiú és lány között. Az egyik, hogy több mint tíz éve ismerjük egymást, és olyan, mintha testvérek lennénk. A másik pedig, hogy nem ismerjük túl régóta, alig találkozunk, viszont sokat beszélgetünk, és tudjuk, hogy lehetne több is köztünk, mégis csak barátok vagyunk jóban-rosszban.

Az egyik legjobb barátnőm viszont úgy véli, hogy igazi, mély barátság nem létezhet a két nem között, csupán haverság. Hiszen az igazi barátok tudják, hogy milyen a másik, megosztják egymással legbensőségesebb titkaikat. Ha azonban egy fiú és egy lány már ilyen szintre jut, abból már több lesz, mint barátság. Lehet, hogy csak az egyik fél részéről, de az is lehet, hogy mindkét fél így érez majd. Egy másik közeli barátom szerint ezt nem könnyű eldönteni: az is szerepet játszhat, hogy hogyan néz ki az illető. Szerinte mindig van érdek, ürügy, a „barátságra”. Igazi, őszinte barátság azonban nem létezhet, bár megbeszélhetnek mindent, mégsem lehetnek úgy barátok, hogy az egyik fél ne akarna többet a másiktól. Olyan barátság lehet, ami nem mélyről jövő, csupán szimpla haverság. Azt is mondta, hogyha nincs visszatartó erő, mint például egy partner, abból végképp nem lehet barátság.

Mindenki másként gondolkodik, nincs két egyforma felfogású ember. Ritkán találkozom olyasvalakivel, aki biztosra állítja, hogy létezik őszinte, tiszta barátság nő és férfi között. Mindenesetre, ez a kérdés örökre nyitott marad, amire egyértelmű választ talán sosem fogunk tudni adni.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6