Csillogó gyerekszemek


Fülöp Éva  2005.11.30. 22:02

Emlékszem, nálunk mindig varázslatos illata volt a karácsonynak.

Nemcsak a sütemények és a lencseleves, hanem a fenyőfa tette igazán hangulatossá az ünnepet.

Sokáig az volt nálunk a szokás, hogy szenteste napján a délelőttöt, én és a nővérem a nagymamáéknál töltöttük. Anyuék addig felállították a karácsonyfát, és mire koradélután hazaértünk, már ott állt a szobában, gyönyörű díszekkel, és világító kis tobozalakú égőkkel. Pontosan emlékszem arra a körülírhatatlan érzésre, mikor befutottam a szobába és megláttam a csodát – a karácsonyfát és alatta a sok szép csomagolású ajándékokat. Először vacsoráztunk, csak utána bontottuk ki az ajándékot, ezzel a várakozással is növeltük a meglepetések hatását. Ha babát kaptam, elégedett voltam -- lehetett volna száz babám is, nekem akkor is az jelentette a legnagyobb örömöt.

Most, hogy újra közeledik a karácsony, azon gondolkozom, miképp tegyem varázslatossá ezeket a pillanatokat kislányom számára. Ez lesz a második karácsonya, de igazán ez lesz az első, amit tudatosan fog átélni, mert tavaly még csak alig féléves volt, és nem nagyon értette az egészet. Most majd ő is rácsodálkozik a sötétben pislogó égőkre, bonthatja az ajándékokat.

Várom a karácsonyt, mert megint átélhetem azt az érzést, amit kiskoromban. Csak most én vagyok az, aki az illatokról, díszítésről, hangulatról gondoskodik. A csodát most közvetve fogom átélni -- keresni fogom a lányom csillogó szemében, mikor majd bejön a szobába és meglátja a karácsonyfát.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.