Csodák vannak!


Nagy Erika  2013.12.13. 20:12

Igenis, csodák márpedig vannak! (Szubjektív beszámoló a budapesti bemutatkozásunkról.)

Az én csodanapom: csütörtök. De nem akármelyik, hanem az, amelyik 2013. december 12-én volt...

Kíváncsiak? Lehet, azt várják, hogy egy komoly stílusban íródott tudósítást kapnak? Csalódást kell, hogy okozzak. Pedig nem szeretek. Tényleg. De most engedjék ezt meg nekem! A csodanap ezt váltotta ki belőlem.

Ez a csütörtöki nap ugyanúgy indult, mint a többi. Vagy talán mégsem, mert nem minden nap indul Budapest irányába az ember. Utazótársammal, Póda Erzsébettel az egész utat beszélgetéssel töltöttük, így a közelgő netBarátnős bemutatkozást is a szánkra vettük.
Megbeszéltük.
Kérdések, kétségek, aggályok.
Eldöntöttük, hogy előtte tartunk egy lányos délutánt: lazák leszünk, nem izgulunk, eszem-iszom vigadalmat tartunk. Ebbe belefért a karácsonyi vásár, apró ajándékok vásárlása, kávé a Gerbaud-cukrászdában, majd egy másikban, és az ebéd sem maradt ki. Na, az nem, az biztos, mert a vásárban volt minden, még az is, ami nem. Sétálgattunk, nézegettünk, válogattunk, örömünket leltük a sok csecsebecsében. Eltöltöttünk itt pár órát.

Majd eljött a várva várt idő, hogy elinduljunk a Fókusz Könyváruházba, azon belül is az emeleten rögtönzött „irodalmi kávéházba“. Könyv mindenütt, amerre szem ellát, vevő is akadt bőven. Majd a műsorvezetőnk, Csapody Kinga is megérkezett a családjával: kisfia, a gyönyörűséges Noel sem maradt otthon, aminek nagyon örültem, mert nem titkolom, hogy a kis szívtipróba már születésekor beleszerettem. A kezdeti a akklimatizálódás után pásztázni kezdtem a helyszínt. Szemem azonnal a tizenkét darab székre esett, amelyek várták a hallgatóságot. Azt gondoltam: te jó ég, csak ennyien leszünk?! Kezdés előtt pár perccel, amikor még mindig kevesen voltunk, már az egy tucat embernek is örültem. Nagyon örültem.
Majd szék kellett.
És még több szék.
Sőt, még álltak is. Jöttek ismeretlenek, ismerősök, jó barátok.

A magyarországi kolléganők ígéretükhöz képest velünk tartottak, ott ültek az első sorban, erősítették kis csapatunkat. Ahogy hallgattam őket, amint Kinga kérdéseire válaszolnak, boldog voltam. Okosak, ügyesek, elhivatottak! Halász Katán, Cseh Gizellán kívül eddig csak Puha Andreát ismertem személyesen. Kulcsár Tímea Ágnes, Kiss Adrienn Éva, Kozma Eszter annak ellenére, hogy nem olyan régóta írnak a netBarátnőre, szívembe zárták magukat. Fiatalok, tele tervekkel, tenni akarással. A műsorvezetőnk sziporkázott. Mint mindig. Meg kérdezett, és kérdezett. A közönség pedig ott ült, és minket figyelt, érdeklődéssel. Ezt azért merem így kijelenteni, mert amikor vége lett a bemutatkozásnak, nem rohantak el, hanem maradtak, és kérdezgettek bennünket, meg ismerkedtek az internetes Barátnővel. És ott volt még Szabó Gábor is, a Fókusz Könyváruházból, aki lehetővé tette a kapcsolatot az internettel, és így kivetítőn is bemutathattuk büszkeségünket: a netBarátnőt. Közben kedvesen kínált bennünket kávéval. Majd azt is közölte, szívesen látnak bennünket máskor is.

Volt meglepetés is, mert megjelent olyan vendég is, aki reggel még sajnálattal, de lemondta a részvételt. Legnagyobb meglepetésünkre egyszer csak megjelent, huncut mosollyal az arcán, mondván, hogy: „Minden akadályt elhárítottam, hogy itt lehessek.”
Igazán megtisztelő.
Sokszorosan is megtisztelő.
S hogy ki volt a meglepetés-vendégünk? Nem más, mint az ismert újságíró, szerkesztő, tévériporter, Sugár András. Az a Sugár András, aki főmunkatársa, utazó tudósítója volt többek között A Hét című műsornak, és a Panoráma című külpolitikai magazinnak is.

Kell ennél több?

Nem tudom. De azt igen, hogy a budapesti bemutatkozás megerősített minket abban, hogy folytatni kell, hogy megéri folytatni! Mert van olvasó, sőt egyre több olvasó, aki azért kapcsolja be az internetet, mert a netBarátnőt olvassa, mert kíváncsi ránk, mert akar minket. És olvas, és biztat, és véleményez...


Fotók:
1. Balról: Nagy Erika, Csapody Kinga, Póda Erzsébet
2. A kedves közönség
3. Balról: Póda Erzsébet, Sugár András, Nagy Erika

Kulcsár Tímea Ágnes felvételei



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.