Egyedül?


Puha Andrea  2010.1.19. 8:00

Az ember nem szeret egyedül lenni. Szeretetvágya van, adni és kapni akar.

Néha annyira, hogy beéri a kevesebbel is, és abba veszettül kapaszkodik, ugyanakkor érzi, hogy nem ez az, amire vágyik.

Igazán együtt lenni valakivel akkor jó, ha tényleg akarjuk. Az a szép kapcsolat, mikor mindkét fél ugyanúgy lángol, ugyanúgy szeret, ad és kap. Ha az egyik fél azonban nem szerelmes, ott már szakítani kéne – elvileg. De sokan mégsem teszik. Hogy miért? Mert inkább legyen valaki, csak úgy, csak ne legyenek egyedül. Nem igazán értem, hogy ez mire jó.

Nemrég egy fiú szeretett volna velem járni. Két hét próbálkozás után véget vetettem a dolognak. Nem éreztem azt, amit kellett volna, bár a srácot szerettem, mint embert, barátot. Vívódtam, éreztem, hogy kötődök hozzá valamilyen szinten, s hirtelen nem tudtam beazonosítani az érzést. Tulajdonképpen, ha egyes csajokból indulok ki, ellehettem volna vele, míg nem találok mást, de ez nem lett volna tisztességes, valamint nem érem be egy langyos kapcsolattal. A sráccal barátok maradtunk, igaz, felvetettem neki, hogy választhat: barátság, vagy kerüljük egymást. Tanultam a saját káromból, és nem akartam olyan lenni, amilyenek velem voltak.

Egy férfiismerősömnek meséltem a srácról. Tudta, hogy vívódom, néha esélyesnek találom a dolgot, néha nem. Mikor rövid időn belül értesült róla, hogy véget vetettem a dolognak, azt mondta büszke rám. Csodálkoztam. Aztán elmagyarázta, hogy ő, ha véget ér egy kapcsolata, egyik kapcsolatból a másikba csapong, mert nem akar egyedül lenni, pedig tudja, hogy ez nem jó se neki, se az érintetteknek.

Ez a példa az ismerőseim körében mindkét nemnél megesett.

Érdekesek az emberek. Mindenki máshogyan áll hozzá a dolgokhoz, mindenki másképp látja a dolgokat. Részemről nem tartom tisztességesnek a másik hitegetését, szerintem őszintén kellene egy kapcsolatot felépíteni Olyan emberbe kapaszkodni, akit nem szeretünk, nem jó. Mert igaz, hogy ő szeret minket, de mi nem szeretjük őt. Nem örülünk annyira annak, amivel elhalmoz bennünket, mert a szívünk mélyén nem tőle szeretnénk ezt megkapni. Helyesebb lenne azonnal szakítani, ezzel esélyt adva a másiknak, hogy gyorsan túllépjen rajtunk, valamint magunknak, hogy találjunk mást.

Persze, meg lehet ezt oldani másképp is. Mondjuk már a legelején tisztázni, hogy szeretethiányunk van, jól esne egy kis odabújás, ölelgetés, esetleg több – de nem kapcsolat. Meg kellene adni a másiknak a választás lehetőségét. De ahhoz őszinteség kellene, ami – valljuk be – nemigen dívik az emberek körében. És itt nem arról van szó, hogy a férfiak nem tudnak szakítani, vagy, hogy a nők nem tudnak szakítani. Nem. Az emberek többsége nem képes arra, hogy szakítson. Mert egyedül lenni rossz. Főleg, aki nem tudja mit kezdjen magával…



Hozzászólások

Sanyi, 19. 01. 2010 19:24:22 wow
Mint azt már megirtam Andi(ka), nekem ez tetszik és örülök, hogy volt, ami inspiráljon :))
Pandi, 19. 01. 2010 19:33:40
Köszi Sanyi:) Csak motiválj továbbra is:P :)))
icipici, 20. 01. 2010 22:11:50
az utolsó három mondattal teljesen egyetértek...
@


A rovat további cikkei

Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.