Esős reggelen

Kiss Adrienn Éva 2012.10.19. 5:01

Csodaszép idő! Éjjel óta zuhog az eső, már mindent átitatott.

Hűvös van, de cseppet sem fázom. Nézem az embereket. Legtöbbjük szürke vagy fekete ruhát visel. Kicsit kilógok a sorból piros sapkámmal és táskámmal, de nem zavar. Mi több: élvezem! Jó látni egy kis színt a szürkeségben, és az emberek arcát, amint egy futó pillantást vetnek rám. Meglepődnek, egy másodpercig elidőzik tekintetük a bohém, de teljesen hétköznapinak mondható kiegészítőkön, majd folytatják útjukat. Villamosra szállok, és leülök az ablak mellé. Nézem, amint a szűnni nem akaró vízáradat mossa Budapest utcáit. Gyönyörű látvány! Órákig nézném, de az ajtók hangosan bezáródnak és már indulunk is.

Imádom az esőt. Ütemesen kopogó hangját az ablakpárkányon, üde, mámorító illatát, nedves, hideg tapintását. Érdemes megfigyelni, hogy ilyenkor minden kicsit elcsendesül. Még a városi forgatag zaja is halkabbnak tűnik. Mindenki magába fordul, elmélázik. Az utasok a villamos ablakán át csöndesen bámulnak kifelé. Néhányan szitkozódnak, amikor felszálláskor nem sikerül összecsukniuk az ernyőt, vagy amikor belelépnek a jármű közepén összegyűlt jókora tócsába. Csodálom az esőt. Van benne valami rendkívüli. Megtisztít, felfrissít, lehűt. Megnyugtat, elcsendesít, feltölt. Energiával, és annyi, de annyi érzelemmel.

Sokan utálják, és azt kívánják, bár örökké sütne a nap. De én nem. Amikor elered az eső, mindig örülök. Akkor is, ha a meleg szobából figyelem a cseppek hullását, és akkor is, ha bőrig ázom. Nem szomorodom el tőle, nem sírok. Csupán hálás vagyok. A természetnek, hogy oly bőkezű és változatos. És az érzékeimnek, hogy annyiféle módon élvezhetem e csodát.