Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
A szabadság spanyolul libertad, a latin libertas szóból ered. Aki ma körülpislant a világban, látja, hogy minden önmaga fonákja. Minden. Az egészségügy nyomán soha nem látott betegségek, generációs nyavalyák jelentkeznek, a hírközlés valójában a tudat manipulációja, nettó propaganda, az közoktatás pedig a tömeges butítást végzi, ahol a jólinformáltság lesöpri a valódi értelmet és intelligenciát.
És itt a szabadság: a libertad… az, ami a leginkább ezt a torzulást láttatja annak, aki valóban figyel. A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ az egyénnek azzal az illúziójával, hogy ő bizony szabad, és elfogadó. Valójában pedig: szabados és korlátolt. Az ember soha nem volt ennyire távol a szabadságtól, mint most. Erre ott volt a kovid felvilágosító ideje, maszk nélkül leplezte le a látszatliberalizmust, ami évek óta arra kondicionált, hogy a biztonság fontosabb mint a szabadság. Ezt erősítette meg mindenki, aki egy tűszúrásért papírfecnit volt hajlandó elfogadni: mondjuk, hogy eljusson vele a kocsmáig. Erre (is) kellett a világcirkusz, mintegy remek szimuláció, egy kísérlet, ami igazolta a várakozásokat.
Tragédia!
Láthattuk, amint az emberek önként mondtak le saját szabadságukról VÉLT biztonságuk érdekében. Kellett a „papír”, a kiváltságos jog, a „szabadság” érdekében. Első körben még csak papírt kapott a rabszolga. A technológia rég készen van a pecsétre – 0,1 köbmilliméteres QR kódokra, algoritmusok vezérlete kapukra, és jól programozott utakra. De!.Ki a programozó? Tudjuk már? A kovid hatalom és pénzrablás volt, öbillió dollár cserélt gazdát és került a leggazdagabbak zsebébe. A háború miatti szankciók és a hamis „haragoszöld” klímahisztéria pufogtatása ennek a folytatása. Erről szól a mai liberális demokrácia, ahol a jog megelőzi az igazságot, az erkölcs a becsületet, és az elnyomás a harcosságot.
Így van a „szabad” ember lefegyverezve. Akinek szeme van, azt nem téveszti meg a legszínesebben lobogó liberÁL zászló sem, mert az a legszürkébb, uniformizált, puha, meleg, agyonkontrollált, és kiszabott pályákon mozgó, szuperbiztonságos, virtuÁLis, mesterséges jövőbe galoppozik az öntelt, diadalmas, technikai zsenivel, aki szabadon választott „szabad” prédája a szabadságának – s aki hiába fogja várni a napot, hogy a Föld élő természete letörli majd természeti katasztrófáival szája sarkáról az emberiség nyomát is. Ő ott marad örök fogoly „szabadon”. Szóltam...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.