Hátsó szándék

Fodor Tekla 2008.8.28. 6:16

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

Sosem voltam irtó kedves és aranyos kislány. Ha szimpatikus volt valaki, rámosolyogtam és hangosan mondtam a nevem, aki pedig nem tetszett, az hamar meg is érezte. Ezt a sors a mai napig megköveteli tőlem: egyenesen, őszintén mindent. Számomra így a legtisztább.

Mutogatós bácsikkal valószínűleg majdnem minden gyerek találkozott. A hírhedt mustárszínű ballonkabát, furcsa fej és nézés, majd a megfelelő pillanat, amikor előugrik, szétnyitja a kabátját és: nincs alatta semmi. Ismerős ugye?

Harmadikos koromban épp a mászkálón csüngtem bőrkeményedéses kis kezemmel, amikor észrevettem, hogy valaki a közeli tömbház földszintjéről furcsán figyel. Amint hazaértem szóltam is édesanyámnak, aki szerencsére utánanézett a dolgoknak. Női megérzésem már akkor bevált. Alacsony, ferde fejű, kopasz harmincas férfi volt, aki bevallotta, hogy óvodás korom óta figyel, nagyon tetszem neki, és el akar venni feleségül. Megrémült az egész család. Gyerekfejjel fel sem fogtam, esetleg mit művelhet velem egy ilyen pasas. De mikor már fényképezőgéppel szaladgált utánam megéreztem a dolog súlyát. A pácból apu mentett ki a két méter magasságával és kemény, férfias kiállásával.

A ferde fejű szerepét ezután a mutogatós bácsik vették át. Ők szerencsére sose bántottak, csak épp fényt derítettek a mutatnivalójukra. Rémültem szaladtunk el barátnőimmel, s meséltük itthon a rémes történetet a sajnos tehetetlen szüleinknek.

Ez már szerencsére mind a múlté. Kis naivan azt hittem, többé sosem találkozom ilyen férfiakkal. Nagyot tévedtem.

Felnőttem, magas, vállas nő lettem, de nagy meglepetésemre egyre több hátsó szándékú fiatalemberrel találkozom. Az idősebb mutogatós bácsiktól a fiatal, kicsit sem vonzó fiatalemberek vették át a stafétát. Nem annyira agresszívak, mint elődeik, ám sokkal idegtépőbbek. Homlokukra van írva, hogy barátnőjük sose volt, de legnagyobb álmuk, hogy legyen egy, aki pont olyan, mint az édesanyjuk: mindennap kivasalja az inget és a nadrágot, a szandál mellé kikészíti a zoknit, mely színben elüt a többi ruhadarabtól, és vaskos papírba csomagolja a szendvicset. Mintha ez lenne bármelyik nő álma...

Úgy érzem ilyen téren „kiválasztott” vagyok, de szerencsére csak mértékkel. Mindig rátalálok az ilyen típusú emberekre, természetesen akaratom ellenére. Hangsúlyozom az illetőnek, hogy párkapcsolatban élek, hogy szerelmes vagyok. Tehát jó lenne, ha végre békén hagyna, és nem fárasztana az olyan dumákkal, mint: „Nem kell fogyókúráznod, mert nem vagy kövér.” Minden normális férfi tudja, milyen az igazán női alkat: telt, szép ívű vonalak. Ő az, sose kritizál minket a kilóink miatt, és tolerálja a velünk született „betegségünket”, azt, hogy folyton rinyálunk, és küszködünk a kilók ellen...

Valahol, a szívem mélyén sajnálom, hogy sokszor észre sem vesszük az őszinte, jó lelkű férfiakat. Mint ahogy sajnálom azokat az ómódi, barna dioptriás szemüveges, köldökig felhúzott, lábaközt kitoldott nadrágos, unalmas dumás, zsíros hajú pasikat is, akik túlzott önbizalommal zaklatják a nőket. Jó lenne, ha végre megértenék, hogy az ő személyük már nem fér bele a huszonegyedik századi nő elképzeléseibe.