Házasság extrákkal
A minap elcsíptem egy műsort, amely az amerikai társadalomból kiemelt néhány pár magánéletét mutatja be.
A minap elcsíptem egy új, érdekes műsort az egyik utazási- és életmódcsatornán. Már hetekkel ezelőtt reklámozták, és mint kíváncsi természet, ráharaptam az újdonságra. A műsor címe Házasság extrákkal (Swinger Wiwes), és az amerikai társadalomból kiemelt néhány pár magánéletét mutatja be. Háziasszonyok és üzletemberek, munkások és irodai alkalmazottak – egy a közös mindannyiukban: szeretik váltogatni szexpartnereiket. Meglepett, hogyan lehetséges ez egy stabil és minden téren jól működő párkapcsolatban. Az pedig még inkább, hogyan lehet egy ilyen témájú műsort sugározni este kilenckor.
Sebaj, hagyjuk az előítéleteket, lássuk a medvét! Ahogy haladunk előre, úgy ismerem meg a különböző párokat. Kertvárosi lakhellyel, biztos megélhetéssel rendelkeznek mindannyian. Néhányan még csak jegyesek, mások évek óta házasok. Mégis érezni lehet, hogy ez nem egy kedves kis bemutatófilm lesz mindennapjaikról.
Az egyik párocska vendégségbe hív egy másik párt, illetve két, a swinger életmódon kívülálló személyt. Remélik, hogy barátaikat is bevezethetik az „életmódba“, ahogy mindannyian nevezik. Szinte rossz nézni, ahogy egész este méregetik egymást, félreérhetetlenül keresve a potenciális szexpartnert. A két újonc kérdez, szóba kerül a féltékenység kérdésköre.
– Nem vagy féltékeny, mikor a nejedet mással látod?
– Nem – mosolyog a férfi –, nekem az a legnagyobb boldogság, ha őt boldognak látom. Ez a bizalmat építi köztünk. Előre megbeszéljük, meddig mehetünk el, semmi sem történik a másik tudta nélkül. Másnap pedig kielemezzük a történteket, mi volt jó, mi nem volt jó.
A partikat mindig gondosan megszervezik, megválogatják, kiket engednek maguk közé. Drága ruhák és karórák váltják egymást a képernyőn, folyik a pezsgő és forrósodik a hangulat. A párok már a jacuzziban flörtölnek, közben töménytelen mennyiségű alkohol fogy. Tulajdonképpen egy magánorgia zajlik, míg a gyerekre otthon a bébiszitter vigyáz.
Ez lenne a megtestesült amerikai álom?
Az agyondicsőített „életmód” a hippik korát juttatja eszembe, mikor mindenki a szabad szerelmet és szabad szexet hirdette. Igaz, az teljesen más volt: kommunákban éltek, és az LSD kényszerképzeteit hajtották. De hogy juthatnak a modernkor emberei arra a szintre, hogy hétvégére másokat engedjenek az ágyukba?
Arra a véleményre jutottam, hogy nem értek egyet az „életmóddal“.
Lássuk csak, miért!
1. A jelenség számomra morálisan elfogadhatatlan.
2. A műsorban egyetlen utalást sem hallottam arról, hogy az ilyen partik résztvevői AIDS-szűrésen vennének részt, mielőtt mások párjára vetik magukat.
3. A párcsere gyakran csak a férfi be nem teljesített fantáziái miatt jön létre. Nem vagyok biztos benne, hogy a nők ugyanakkora elánnal vetik bele magukat a hétvégi szexhajhászatba.
4. Fennáll a veszélye, hogy a férfi elkezd ragaszkodni a „harmadikhoz“.
5. A nők szinte egymást túllicitálva teszik kirakatba a bájaikat – nem hiszem, hogy ez az önbizalomépítés legjobb módszere.
6. Aki elkezdi az „életmódot“, jóval több támadási felületet hagy a párkapcsolatán. Konfliktusok tömkelegét hozhatja magával az állandó párváltogatás.
Ezért óva intek mindenkit (főleg a nőket) attól, hogy a hasonló műsorok és a kíváncsiság hatására swingerkedésbe kezdjen. Ha valami hiányzik a kapcsolatunkból, beszéljük meg a másikkal, szervezzünk több (másfajta) közös programot – higgyük el, idővel elsimulnak a dolgok!
A házasság és párkapcsolat lényege éppen az, hogy a másikat látjuk a legszebbnek, hozzá ragaszkodunk és a rosszabb napjain is biztos támaszként szolgálunk egymásnak.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.