Két barna maci
Egyszer, régen volt már, ajándékot szerettek volna a kisgyermekeim, nagyjából egykorúak. Megegyeztek, hogy macit szeretnének.
De nem ám akármilyen macit! Barna, pihe-puha, egyforma macikat. Mivel olyan anya vagyok, aki kötelességének tartja, hogy teljesítse a csemetéi kívánságait, mindent megtettem, hogy megszerezzem. Az egyik gyerek márciusban, a másik áprilisban született, én tudatlan, pedig azt hittem, karácsony után bőven van időm. Intenzív keresésbe kezdtem: olyan normális méretű macit kerestem, és rögtön kettőt. Tehát barnát, fekete szemekkel, és kettőt.
Ma leül valaki az internethez, a telefonhoz, és nem tudom még mihez, és már meg is van a maci. De voltak idők, amikor ilyesmi nem létezett. Keresni, várni kellett, és könyörögni a játéküzletben. És állandóan ide-oda járkálni és telefonálgatni. Megpróbáltatás!
Voltak macik. De színesek! Nem fehérek, nem pandák, hanem rózsaszínűek, zöldek, narancssárgák és még nem tudom, milyenek. De hogyan adjak a
gyerekeknek olyan ajándékot, ami nem (volt) kapható ezen a világon? Még ha játékról van is szó, meg kell indokolni!
Ők ugyanis barnát akartak! Szorított az idő, pár nappal a születésnapjuk előtt voltunk. Ekkor felhívott az elárusítónő, hogy: Jöjjön, van maci, kettő!
Higgyék el, nemhogy futottam, egyenesen repültem a főváros korzóján, és megvettem a két macit! Csodálatosak voltak: egyformák, elég nagyok. Akkor sem örültem volna ennyire, ha én kapom ajándékba. A munkahelyemen dobozba csomagoltam, mindkettőt külön-külön. A dobozt még egy dobozba, a második dobozt egy harmadikba, a harmadikat egy negyedikbe. Az utolsó doboz hatalmas volt. Eljött a nagy nap. A gyertyák elfújása után örömteli várakozással adtuk át a gyerekeknek a dobozt. Azok a szemecskék! Azok a ki nem mondott szavak! Az a meglepetés!
És képzeljék: a két, számomra teljesen egyforma játék különbözött egymástól. Rögtön megismerték mindketten a saját macijukat. 1980-at írtunk…
Hogy miért meséltem mindezt el? Mert most 2007-et írunk, és azok a barna macik még mindig megvannak. Már tudom, melyik kié. A fiamnak erős allergiája volt és az ő maciját néha be kellett tenni a mélyhűtőbe. Persze, csak akkor, amikor iskolába mentek, vagy nem voltak otthon. Mert mi van, ha a hidegben megbetegszik…?! (Mármint a maci.)
A gyerekek nagyon sokáig és nagy szeretettel játszottak a macijaikkal, melyekre annyira vágytak. Ki nem adták volna a kezükből, vigyáztak rájuk, dédelgették. De nem csak ez a két csodálatos játékuk volt, ők mindegyik játékukat, ajándékukat megbecsülték.
Fordította: Jády Mónika
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.