Kimenő


Nagy Csivre Katalin  2014.1.16. 4:56

Vannak nagy elhatározásaink, amelyek néha egész kis dolgoknak tűnnek – első hallásra.

De ha belegondolunk, egetrengető dolgok. Remek példa erre Vanda esete. Elhatározta, hogy egy napra „szabadságot” ad magának. Jobban mondva kimenőt – talán ez a jobb megnevezés. Kimenőt, mint anya, feleség, munkatárs. Kimenőt magának, saját magától.

Hogy is néz ki Vanda eme érdekes és rendhagyó napja?

Reggel hatkor csörög a vekker. Egyébként azonnal felpattant volna, és kezdődhetett volna a mókuskerék: gyerekek, férj, öltözés, tízórai, ebédpakolás, iskola, óvoda, munka. De most kikapcsolja a vekkert, nagyot sóhajt, és a másik felére fordul. Még ad magának két óra szunyát.
Miért is ne?
Ma kimenője van. A gyerekek azonban fölkelnek. Gyerekzsivaj, futkosás, pizsamaparti, párnacsata. A férj hajnalban elment. Szolgálati útra. Vacsorára hazaér. Talán. A gyerekek percek alatt szétdúlják a szobát, a házat. Vanda csak fél kilenckor kel fel, végre kialudva. Alapos mosdás, tisztálkodás, együtt reggelizés a gyerkőcökkel. Egy gyors telefon a melóba, beteget jelentve, orrhangot színlelve. Fél tízkor még mindig pizsamában. Kit érdekel? Nem sietünk sehová. Egyébként is szünidő van. Téli szünet. Kis idő múlva a gyerekek a nagyinál töltik az egész napot, estét. Nem sok szervezést kívánt a dolog, hogy a mama idejében csengessen, és vigye az unokákat.
(Hátsó gondolat: Hanna lecsöpögette a pulóverét a reggelivel, Panni pedig nyakig kakaós, a fogmosás is elmaradt, a ház szanaszét, bevetetlen ágyak, rendetlenség, mosatlan edények. Ma nem lesz sem ebéd, sem vacsora.)

Ugyan már! Ma kimenőn van az anya.

Szabad Vanda napja. Első a reggeli séta, vajon milyen új áru érkezett a ruhaboltba? Még ma föl kell deríteni! De előtte a fodrászat, manikűrös. Kis idő múlva Vanda vadiúj frizurával, és diszes körmökkel sétál a kisváros forgalmas utcáin. Megfordulank utána a férfiak. Egy régi iskolatársával, Péterrel találkozik a posta előtt. Péter a régi nagy szerelem. Épp átutazóban van. Micsoda véletlen és boldog találkozás ez! Ráadásul épp délidő van, Vanda örömmel fogadja el Péter ebédmeghívását. Puccos étterem. Remek az ebéd, s micsoda fantasztikusan esik az embernek, ha őt szolgálják ki – a bókokról nem is beszélve, amiket a nő füle hallhat egy régi iskolás szerelemtől. Nem titkolt a flört. Vanda éveket fiatalodik, kamaszos lendülettel kacérkodik, felszabadultan nevet, és most, csak most, nagyon vonzó NŐ.
(Hátsó gondolat: de hát Vanda férjes asszony!)



Ugyan már! Ma kimenőn van a feleség.

Az ebéd után édes a pihenés. Vanda kedvetelésének hódolva uszodába megy. Barátnője társaságában persze, akivel órákat tud beszélgetni, locsogni, fecsegni. Illetve tudna, de a főnöke már hosszu percek óta zaklatja telefonon. Esemesek tucatja érkezik utasításokkal, kommentekkel, amikre Vanda gyors válasza: „Lázasan, betegen fekszem, majd bepótolom.”

(Hátsó gondolat: de hát hamarosan hónap vége, rengeteg a teendő, gyülekeznek a papírok, a borús viharfelhők!)

Ugyan már! Ma kimenőn van az alkalmazott.

Uszoda után még egy közös vacsora a barátnővel, majd egy hangulatos teázóban zárja a napot. Hát kell ennél jobb? Rövid esti séta hazafele, sietségnek nyoma sincs. Szárad faleveleket sodor a szél lassan a lábai elé, mintha mindegyik neki köszönne, bókolna.
Ezt eddig miért nem vette észre?
Gyönyörű kerek a hold. Lehet ennél szebb a téli koraest hangulata? Holdtölte van. Varázslatos. Egyébként ezen sem akadna meg a szeme, de most.. Tekintete áthatol mindenen, az időtlenségbe mered, lassan bandukolva hazafele.
Istenem micsoda kiváltság, ha az ember ráér! Ha nem siet sehova. Ajándékul ad magának rengeteg dolgot. Már sötét van, amikor hazaérkezik. Alig tudja kinyitni az ajtót a sok kacattól, gyerekjátéktól, ami a bejáratot torlaszolja. Nem idegesítik a földön heverő cuccok. Sőt! Egész nap kimenőt kapott a rabszolga anya, a túlbuzgó és alázatos feleség, valamint a hajbókoló, igába zárt munkahelyi beosztott. Az ember, aki néz, de nem lát, fülel, de nem hall, kapkod, de semmit sem tart meg huzamosabb ideig.

A mai napon, csak a mai napon mellőzve volt a rutin, a megszokás, az ideges, rohanás. Mennyire más volt ez nap!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6