„Kövér vagyok!”


Tompa Orsolya  2013.11.28. 3:21

Ez az a mondat, ami minden második nő száját elhagyja, függetlenül attól, hogy ez nincs így.

Akár férfiak vagyunk, akár nők, mindannyian tudjuk, hogy egy nő sosem elégedett önmagával, legfőképpen az alakjával nincs soha kibékülve. Hol túl kövérnek látja magát, hol túl soványnak. A baráti tanácsokra és véleményekre pedig nem ad, mert úgy gondolja, hogy a többiek biztos hazudnak, és nem merik megmondani az igazságot, miszerint az illető kövér.
Manapság már a közösségi oldalakat is felhasználják, olyan fotókat tesznek közzé, amikhez odaírják: „Kövér vagyok, mostantól fogyózom.” Mellé pedig odabiggyesztenek egy szomorú fejet. Közben pedig nyilvánvaló, hogy erre semmi szükség, hiszen az alakjuk tökéletes, mégsem látják ezt.

Hogy példával szemléltessem a dolgot, elmesélek egy rövidke történetet. Van egy ismerősöm, aki dagadtnak érzi magát, ami egyáltalán nem igaz, mert pont jó az alakja, szimmetriában van minden. Ő mégsem látja így, a véleményünkre pedig abszolút nem ad. Elhatározta, hogy ő le akar fogyni, amire semmi szüksége. Ugyanaz a műsor, ami a többi hasonló lánynál is: öt óra után nem eszik, mert elhízik, édességet, gyorséttermi ételt nem eszik, mert hizlal. Viszont elkezdett sportolni, ami jó hír és jó jel, de enni attól még kell. A kövérség nem feltétlenül azon múlik, hogy egészségtelen ételekkel tömjük magunkat, hiszen az alkatunk genetikai adottság is lehet, amin nem mindenki tud változtatni.

Sosem tartottam magam kövérnek, nem képzelem, hogy a tükör torzít. Vékony alkatomat a szüleimtől örököltem, bármit és bármennyit ehetek – ezt az ismerősök egyszerűen nem hiszik el, mert nem látszik meg rajtam. Így mondhatom, hogy igazi ellenpélda vagyok. Sokan nem tudják, hogy attól, mert nem esznek, még nem fognak lefogyni. A legjobb megoldás mindenki számára az lenne, ha többször enne egy nap kis adagokat, és mellette mozogna is. Persze ezt csak kevesen csinálják így. (Jómagam sem tartozom ebbe a táborba). De a mai lányok többsége teljesen divatkövető lett. Az újságokban, a magazinokban, a televízióban, egyszóval az egész sajtóban, médiában azt látják, milyen csinosak a sztárok, még akkor is, amikor már eléggé benne vannak a korban. Sehol egy ránc, egy ősz hajszál, és sehol egy deka felesleg.

Ezek azok a tényezők, amik miatt a fiatalság majmolni kezdi őket – kikészítve ezzel nem csak a szüleiket, de a saját testüket is azzal, hogy sanyargatják magukat. Őrült diétába kezdenek, plasztikai műtétekre, zsírleszívásra dobják ki a rengeteg pénzt, és állandóan azon jár az eszük, hogyan lehetnének még ennél is vékonyabbak. Ami egyáltalán nem jó, és nem is egészséges.

Ez az oka annak, hogy sok vékony lány, nő anorexiában vagy bulimiában szenved, hiszen mindenáron a sztárokra akarnak hasonlítani. Ez azonban nagyon veszélyes, hiszen akár halálhoz is vezethet ez az őrült divathullám. Ha pedig eljön egy bizonyos pont, azon túl nem biztos, hogy vissza lehet fordítani a folyamatot. Azonban, ha időben észrevesszük a jeleket, még segíthetünk, és észhez téríthetjük őket, mielőtt rossz vége lenne a történetnek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2018.1.7.    16


Harc az éhség ellen

Jády Mónika

Az ebédszünet óta csupán egy óra telt el, de újra kedvünk lenne harapni valamit?

2005.10.12.   


Kövérek, soványak

Póda Erzsébet

Manapság divat azon keseregni, mennyire nem felel meg az alakunk a normának (a mondvacsinált elvárásoknak). Minden nő úgy szeretne kinézni, mint a plakátlányok.

2005.1.6.   

A rovat további cikkei

Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6


Advent van

Póda Erzsébet

Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.

2022.12.2.