Normális

Póda Erzsébet  2019.9.25. 0:27

Világunk rohamosan változik. Ma már az a normális, ami még pár évtizeddel ezelőtt nem normális volt.

Üldögélünk a komfortos házunkban, hatalmas autóinkban, kapcsolgatjuk az ilyen-olyan gombokat. Reggel agyatlan műsorokat hallgatunk a rádióban: napközben meg a pornóhangon búgó műsorvezetőnők közvetítenek üres frázisokat. Nézzük a tévében a még agyatlanabb, stúdióba meghívott "vendégeket", akik eszet osztanának, ha lenne nekik, így csak idiótaságokat terjesztenek.


Házasodunk. Lehetőleg profi vőféllyel és profi fotóssal. Ők tesznek bennünket fotoshopolt sztárokká, akik a bérelt romantikus kastélyban néznek egymásra szerelmesen, éppúgy, mint a filmeken. Hogy aztán megrendezett pillanatainkat megoszthassuk a közösségi hálón. Öt év múlva ugyan elválunk, de az már kit érdekel? Újabb kapcsolat és újabb romantikus fotózás – legfeljebb az előző házasságból született gyerekekből lesznek az édibédi koszorúslányok és –fiúk.

Gyermeket vállalunk. Mert az olyan cuki. Kismamaként tornázunk, mert a kövér kismama undorító, és próbálkozunk a striák szuperkrémekkel való eltüntetésével. Ha nem sikerül, hisztit kapunk, mert borzasztó, hogy az addig sima testbőrünk ráncos, undorító, csíkos valamivé alakuljon! Ha megszülünk, máris diétázunk és futunk a konditerembe, mert meg kell tartanunk csinos, fiatalos alakunkat – így diktálja a korszellem.


Szülünk. Lehetőleg programozottan, fájdalommentesen, epidurálisan vagy császármetszéssel. Nem szoptatunk, mert az kimerítő, a mellünk kisebesedhet és megereszkedhet. Az újszülöttet nem pólyázzuk, mert az elavult dolog, éppúgy, mint a rugdalózó. Ma a hordókendő a menő, a body, az eldobható pelenka meg a felnőtt ruha piciben. A csecsemő nem alszik mellettünk, de még ugyanabban a szobában sem, mert az „nem egészséges”. Ha a baba sír, nem kell rögtön felkapni, mert még hozzászokik. Gyermeke légzését sem az anya hallgatja, hanem az üzletben megvásárolható elektronikus légzésfigyelő. Nincs pólya, nincs rugdalózó, nincs ölelés, nincs gügyögés. Nincs odafigyelés, hogy megtanuljuk, kisbabánk melyik jelzése mit üzen nekünk pontosan. Helyette vannak találkozóhelyek a közösségi oldalakon, ahova be lehet írni a hülyébbnél hülyébb kérdéseinket, amelyek szerint az odatévedő látogató számára csak az nyilvánvaló, hogy a nők alapvetően butább és fejletlenebb lények. (Ráadásul a mai napnál tovább gondolkodók részére riasztó, hogy ezek kezében van a jövő generációjának nevelése.) És persze ide feltehetjük kiszolgáltatott kisgyerekünk legkülönbözőbb fotóit a fogzástól a bilizésig. A párhetes csecsemővel már plázába, utazni, ide-oda járunk. Nincs hat hét nyugalmi idő, amely idő alatt testünk regenerálódhatna, és amely idő alatt újszülöttünk hozzászokhatna a földi élethez.


Nagyanyáink és anyáink tudása nem kell, vesszen a múltba az évezredes tapasztalat! Ma más világot élünk: az anyaság nem támaszkodik az ösztönökre, rejtett belső tudásra, bölcs hagyományokra. Azt az alapoktól kezdik tanulni a mai nők, könyvekből, internetről, a többi tudatlantól, a facebookról – mintha még soha nem létezett volna anyaság.

Nem szeretjük a kritikus írásokat. Senki ne akarjon segíteni, ne mondja meg, mit lehetne jobban, főleg ne figyelmeztessen hibáinkra! Egyáltalán: alig olvasunk, legfeljebb felejthető könyveket, romantikus vagy horrortörténeteket. Vagy idétlen facebook-bejegyzéseket, „világmegváltó és megmondja-a-tutit” nyálas Coelho, Müller Péter vagy indiai jógi idézeteket. A mának élünk. A tünékeny mának, mert ezt verte belénk az előző évtized propagandája. Mert ma mindent úgy csinálunk, ahogy a reklámok, plakátok, rejtett parancsok mondják.


Még csak észre sem vesszük, hogy manipulálva vagyunk. Hogy elvették tőlünk a gyökereinket, hagyományainkat, elvették tőlünk eszünk használatának képességét, a gondolkodás kreatív erejét és varázsát. Programozottan rohanunk, fogyasztunk, és nem törődünk se Istennel, se emberrel. Már nem emlékszünk, nem gondolkodunk, nem élünk, csak létezünk.

Tisztelet a kivételeknek!

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés