Nyári örömök és ürömök


Bernád Emese  2005.5.29. 20:15

Közeleg a nyári vakáció, sok szülő rémálma. Mi lesz a gyerekkel két hónapig, hova, kihez küldjük, ki vigyáz majd rá?

Pedig a gyerekek szépen megvannak magukban: ha rajtuk múlna, mind a nyolc hetet a strandon töltenék, vagy pecáznának a haverokkal, sőt még shoppingolnának is. Nagyfiúk/nagylányok ők már, kikérik maguknak, hogy dedósként kezeljék őket az ősök. Nem árt ugyan, ha a gyerek egy kis önállóságot tanul, de sok szülő bizony tűkön ülve várja a munkaidő végét, majd idegesen hazalohol: vajon megint mit követtek el azok a rosszcsontok?

Ám tegyenek bármit, a szülő soha nincs megelégedve. Ha a gyerekek otthon ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, azért méltatlankodik, ha pedig a hazaviharzó anyukát üres lakás várja, akkor fejfájósan, rosszkedvűen teszi dolgát, ki-kilesve az ablakon, hátha feltűnnek már azok a csibészek. Az este az elszámoltatások és fejmosások, zsebpénzelvonások és a büntetések kiszabásának ideje. Csak a gyerekszobában kialvó fények nyugtatják meg a felkavart szülői kedélyeket: végre, ez a nap is eltelt! Lassan véget érnek a meghurcoltatások…

Sietek leszögezni: minden tiszteletem és csodálatom a pedagógusoké. Nem mindennapi készség kell ahhoz, hogy összetereljenek 20-30 kisördögöt, hogy rávegyék őket az evésre, ivásra, tanulásra, írásra, olvasásra, sétálásra, nyugton maradásra vagy éppen az alvásra. Csupa olyan dologra, amelyet mi, szülők, gyakran annál az egy darab csemeténknél sem érünk el. Mégis, a tisztelet hangja mellett, főként így nyár közeledtével, helyet kap a méltatlankodás is. Hiszen már a szünet léte is felháborító! Persze, kell a gyereknek a lazítás, ki kell pihennie az iskolai fáradalmakat, de ne történjen mindez a szülő rovására!

Májusban iskola- és óvodaszerte köröznek a papírok, feliratkozhat az a szülő, aki a szünidőben is igényli gyereke számára az óvodát, napközit. Mi a teendő? Feliratkoznék, egy hónap napközi hatalmas segítség lenne, de amikor közlöm igényemet a pedagógussal, ő lebiggyesztett szájjal (vagy csak én látom úgy, mert marcangol a lelkiismeret, hiszen milyen anya vagyok én, még nyáron is óvodába küldeném a gyereket) komótosan keresgél fiókjában a különböző iratok és cetlik között. Jaj, hova is tettem! – sopánkodik. Ezalatt a gyerek már hatszor végigdübörgött az ovin, begyűjtve a gondnok és a dadusok szidalmait. Feladom! Talán majd holnap – jegyzem meg félénken. Bumm! – vonja le következtetéseit a belökött asztalfiók.

Otthon aztán összeül a családi kupaktanács, osztunk, szorzunk, előkerülnek a dugipénzek, majd megszületik a haditerv. Családi nyaralás -- két hét, nyári napközis tábor – két hét, nagyszülők, unokatestvérek és egyéb vidéki rokonok látogatása – három hét, plusz az utolsó hét, amikor megejtjük a vásárlásokat – ez így összesen nyolc. Megkönnyebbülök: nem kell holnap a szúrós tekintetű óvó néni elé járulnom.
Ezt a nyarat is megúsztam!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6