Önállóan

Puha Andrea 2007.10.2. 11:49

Különköltözés -- avagy a generációk harca.

-- Még a pénzzel sem tudtok gazdálkodni! Hogy akartok így különköltözni?! -- hallatszik már vagy ezredszer a szülők szájából a lassan szállóigévé váló mondat.

Bizony, a szülők és fiatalok generációs vitája ez, melyet minden nemzedék átél. Egyszer a szerelmes fiatal, másszor pedig a szülő szerepét játszva. A fiatalok összejönnek, lassanként megismerik a leendő apóst, anyóst, s hol az egyik alszik a másik családnál, hol pedig fordítva. Aztán esetleg az egyik a másikhoz költözik, berendezik a közös szobát, s megpróbálnak közös életet élni. Igen ám, de ez közel sem olyan könnyű, mint elsőre látszik. A szülők majdnem mindent másképp csinálnának, mint a fiatalok, s a közös háztartásban magánéletet sem lehet élni. Elgondolkodnak hát a különköltözés lehetőségén, s ekkor jön a harc.

De mi is a probléma? Spóroljunk és menjünk! – mondjuk. De nem olyan könnyű az. Sok fiatal nem tud még bánni a pénzzel, s elmenni sem egyszerű, ha a szülő nem enged.
Pénz, pénz, pénz… Megint csak ide lyukadunk ki. Dolgoznak a fiatalok, viszonylag jól is keresnek. De autót vesznek, a lízinget fizetni kell, s ha valami elromlik, akkor javíttatni. A szoba berendezése is pénzbe kerül, a ruházkodás is, meg az alapvető dolgok. S máris: ami volt, már nincs. Hogy lehet így pénzt megtakarítani?

Ekkor jönnek a szülői ellenérvek: -- De hiszen spórolni se tudtok!

Igen, de ha a fiatalok különköltöznének, a kényszer nagy úr, megtanulnák azt is. Magukkal vinnék a szoba bútorzatát, s már csak az alapvető dolgokat kell megvenniük. Kevesebbet költenének, s ki lehet húzni így is egy kis ideig. Ha baj van, a szülők úgyis segítenek. Legalábbis így kellene, hogy legyen. Nagy lépés a különköltözés, és merész. De minden kezdet nehéz és egy próbát megér! Egyszer úgyis kirepülnek a gyerekek a fészekből. Ezt jobb, ha megtanulja minden szülő.

Mi az előnye két fiatal összeköltözésének? Elsősorban a magánélet. Mert egy párnak fontos, hogy együtt lehessen, közösen dönthessen bizonyos dolgokról. Másrészt nincs konfliktus a szülők és a fiatalok között, nem róhatják fel egymásnak a másik hibáit. Nem hallják folyton, hogy: ,,Ezt ne így csináld, ez úgy nem jó.” Nem kell alkalmazkodni. Harmadrészt pedig: kipróbálhatják a közös életet. Azt, hogy képesek-e az együttélésre. Ha igen, gondolkozhatnak a házasságon is. Mert régen ez fordítva ment. Esküvő, utána az összeköltözés. S mennyire igaz, hogy lakva ismerni meg az embert! Mert a találkákon biztos nem mondja el a szerelmünk a rossz tulajdonságait. Milyen kellemetlen, ha már összekötjük az életünket a szeretett emberrel, s akkor jövünk rá egy csomó hibájára, amit lehet, nem viselünk el szívesen, vagy egyáltalán nem tudunk tolerálni.

Persze, nem mindig csak a pénz a hibás. Van, mikor a gyerek szorosan kötődik a szülőhöz. Menne is, vágyna is külön, de leláncolja a kötelesség érzése, hogy segíteni kell a szülőnek, mert nem bírja úgy a munkát, mint azelőtt. Mellette kell állnia, ha megöregszik, gondoskodnia kell róla, ha megbetegszik. Ez egy fájdalmas döntés a gyerek életében.

De ez a világ rendje. A madár is kikölti fiait, felneveli őket, s azok kirepülnek a fészekből. Kirepülnek a mi gyerekeink is. Nehéz, fájó dolog, de meg kell vívnunk ezt a csatát is, mint a többit.