Ötven felett is van élet
Nem csak a húszéveseké a világ, dúdolgattam ma többször is ezt a régi slágert.
Igaz, nem úgy, mint egykoron Aradszky László, mivel nincs olyan hangom, mint neki. De azért énekeltem, ami nem csoda, hiszen nem minden nap történik meg az emberrel, hogy félszáz esztendős lesz. Ha az irataimban nem szerepelne, hogy a múlt százat hatvanegyedik évében születtem, nem is hinném el. Ennek egyszerű a magyarázata, nem érzem magam annyinak. Tudom, ettől még annyi vagyok, el is fogadom, de nem érzem. Na jó, ez sem teljesen igaz, mert van olyan nap, hogy a duplájának, de szerencsére ez csak ritkán fordul elő. Hogy miként éltem meg a kerek évfordulót? Köszönöm szépen, nagyon jól, úgy mint a többi születésnapot. Vagyis ez sem teljesen igaz, mert estére legalább százötven gratulációt kaptam, és délután kezembe vehettem az új könyvemet is. S ez nagy ajándék nekem.
Emlékszem, amikor gyerekkoromban egy ötvenéves nőt láttam, az már öregasszonynak számított. Sötét ruha, fejkendő, s ez az öltözet elég volt ahhoz, hogy fiatalon megöregedjen valaki. Én sem vagyok híve ebben a korban a kihívó ruháknak, de nem szeretem a szabvány öltözetet. Tudom, ettől még nem leszek fiatalabb, de sokkal jobban érezem magam a bőrömben.
Kedves ötvenhez közeledők, nem kell pánikba esni, ha betöltik az ötödik ikszet, mert minden kornak megvan a maga szépsége. Egy a fontos, lélekben fiatalosnak maradni, nem kell ezután sem letagadni az éveket, hanem büszkén kell vállalni minden egyes eltelt évet. Minden napnak örülni kell, ami előttünk áll. Nem kell számolgatni, nem kell a kilókkal, ráncokkal foglalkozni, lényeg a belső harmónia és a kreatív tettvágy, s a többi jön magától...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.