Súlyos teher

Nagy Erika  2011.3.2. 6:49

Megesett lány lett Ziziből, mondanák az öregek...

De már azok sem mondják, megszokták. Ugyanis egyre gyakoribb az ilyen eset. Mégis pironkodom. Féltettem, széltől is óvtam, mégis megtörtént a baj. Védtem minden kapcsolattól, ennek ellenére valóra vált a rémálmom. S én ebből nem vettem észre semmit, én a tapasztalt „öreg“! Csak az volt a fura, hogy alig evett, mégsem fogyott. Sőt! Gömbölyödött, a járása pedig lassult. Majd jött a felismerés…

Az orvosi vizsgálat kegyetlen valósággal szembesített: azzal, hogy Zizi hasában egy kis élőlény növekedik. Vagyis ez nem igaz, mert nem is egy, hanem több is egyszerre. Ja, hogy kiről beszélek? Nem mondtam? Ziziről, aki nem más, mint az unokám kutyája, akit egy szép napon kiengedtek, hogy a kisebb-nagyobb dolgait elintézze. Azzal azonban nem számoltak, hogy a legtermékenyebb időszakban volt, s ezt a szomszéd kutyája ki is használta. Lopott magának pár kellemes percet, miután hatalmába kerítette a szerelem utáni vágy. A szemtelenje, nem átallott ilyet tenni! Hihetetlen rafináltsággal megtalálta azt a helyet, ahol átbújhatott és futott, futott, míg a szuka illatát megérezve, elérte a természet adta vágyainak helyszínét. Ekkor még senki nem gondolt arra, hogy hamarosan tragédiával is végződhetett volna a fajfenntartást szolgáló nagy kutyaszerelem. Ha én akkor ott vagyok...!

A baj csak azzal volt, hogy míg Zizi egy apró mopsz, addig a nagy Ő egy hatalmas korcs. Életmentő műtétre volt szükség, s amikor megláttam, a majd háromkilónyi véres, kifejletlen kölyköket a zacskóban, nem akartam elhinni, hogy az apró, mindenki által dédelgetett családtag ezt a súlyos terhet cipelni tudta. Nagy árat fizetett a röpke együttlétért. Teljesen kipakolták. Ahogy ott feküdt a műtőasztalon, lógó nyelvvel, azon aggódtam, vajon mikorra épül fel. Az orvos figyelmeztetett, nagy a valószínűsége, hogy Zizi depressziós lesz. A szívem szakadt meg…

Egész éjjel nem aludtam, az altató rossz hatással volt az ebre, nyugtalanul forgott, kereste helyét, de nem találta. Majd hajnalban mind a ketten elaludtunk. Mikor felriadtam, nem akartam hinni a szememnek: olyan fürgén járt-kelt, mintha nem is vele történtek volna a borzalmak. Felugrott az ágyra, én pedig kővé meredtem. Tudtam, hogy a kutya sokat kibír, de azt, hogy a több mint tíz centiméteres vágást ilyen jól viseli, arra nem is mertem gondolni.

Depresszió? Hűlt helye, ugrál, játszik, csóválja a farkát, és ugat, ha jön valaki. A szeretet a törődés nagy úr, még a négylábúnál is. Emberek, okuljatok és tanuljatok…!

Hozzászólások

@

Küldés