Tanulságok -- ünnepek után

Nagy Erika  2007.1.4. 10:03

Az ünnepek alatt teljesen világossá vált számomra, hogy nem a nők számára találták ki a karácsonyt. Hogy miért gondolom ezt?

Karácsony előtt egy „magára valamit is adó” háziasszony nagytakarításba kezd. Teszi ezt akkor is, ha tiszta a lakás, mert ugye hogy néz az ki, hogy elmúljon egy ünnep bútortologatás, ablakmosás nélkül?... (Pedig, ha egész évben rendszeresen takarítunk, akkor ilyenkor nincs szükség a lakás „teljes generálozására”.)

Majd kezdetét veszi a receptkönyvek böngészése, hogy időben hozzákészülődhessek a sütéshez, főzéshez. Görnyedten cipelem haza a hozzávalókat, járva az üzleteket, hol kapok kedvező áron minőségi élelmiszert. Pár nappal karácsony előtt nekilátok a sütésnek. A kitakarított konyha a sok liszttől fehér, mintha csak hópihék szállingóztak volna a lakásban, az edények tornyokat megszégyenítő magasságban várják, hogy elmosva a helyükre kerüljenek.

A már megvásárolt gyümölcsök rég megemésztve, ezért újabb portyára indulok, halat is kellene venni, mert még megesik az a szégyen, hogy nem kerül hal az ünnepi asztalra. A szárított gyümölcsöknek hűlt helyük, csak a zacskók árválkodnak a szekrény legeldugottabb zugában, ahová azért kerültek, hogy védve legyenek az ünnepekig. Minden hiába, nincs a lakásnak olyan szeglete, ahová biztonságosan eldughatnám az ünnepek idejére szánt nyalánkságokat.

Az utolsó napokban szinte mindig az eszembe jut valami, amit még nem vettem meg. Hiába a fogadalom, hogy „én már nem megyek az üzlet közelébe sem”, valami mindig hiányzik. Az ajándékok csomagolása /nem beszélve a vásárlásról/ rendszerint a nő feladata. Tudom, hogy rám vár, de mindig későbbre halasztom, egészen addig, amíg már nincs tovább. Van-e attól bosszantóbb, mikor az utolsó ajándékra már nem futja a csomagolópapírból? Mit lehet ilyenkor tenni, mint azt, hogy elindulok, hogy beszerezzem a hiányzó kelléket.

Végre itt a karácsony! Lelkesen nekilátok a fa díszítésének, majd megterítem az ünnepi asztalt, hogy ezzel se rontsak a szenteste hangulatán.

Estére fenséges illatok szállongnak a konyhában, és hiába a csukott ajtó, a kulcslyukon is beszemtelenkednek a szobába. Az illatok ingereket váltanak ki, és emiatt gyakran kérdezgetik szeretteim, hangosan kikiabálva az öblös karosszékből, hogy mikor vehetik végre a szájukba az ínyencségeket.

A vacsora végre feltálalva, így én is részesülhetek a megérdemelt pihenésben. Legalább is addig, amíg eszünk. Utána jön a mosogatás, rakodás. S ha valaki este megmeri kérdezni, hogy mi a bajom, miért nincs kedvem önfeledten áradozni, csak az ünnepre való tekintettel nem mondom ki azt, amit gondolok.

Ez az oka annak, hogy azt gondolom, nem a nők számára találták ki az ünnepet.

Hozzászólások

@

Küldés