Tökéletesre várva

Kozma Eszter  2013.10.23. 3:54

Miért várunk a tökéletesre, vagy épp miért nem?

Napjainkra eltolódtak az olyan életszakaszok, mint a házasodás, családalapítás. Közkeletű kifejezéssel szólva a harminc az új húsz: ráérünk mindenre, meg hát lehetőségünk sincs hamarabb révbe érni. Felsorolhatnánk az okokat, hogy tovább járunk iskolába, nehezebb biztos egzisztenciát teremteni – bár szerintem ez eléggé szubjektív fogalom. Engem inkább az érdekel, micsoda katyvaszt szül ez a helyzet a mai fiatal nők fejében.

A nők mára elérték a férfiakkal körülbelül azonos jogokat, de a hozzájuk való viszonyunk, elvárásaink még formálódóban vannak. Egyszerre várunk fokozott figyelmet, a tradicionális szerepek fenntartását, és hogy igenis „mosogasson el minden este” a társunk. Úgy gondolom, az elvárásaink azért nőnek, mert tudatára ébredtünk, hogy mi nők is képesek vagyunk egyszerre több életterületen helytállni.

Számomra ennek a legrosszabb eredménye, hogy nehezemre esik mérlegelni, mik a párom jó és elfogadható, és mik az általam hosszú távon nem tolerálható tulajdonságai. Szerencsére kirívóan nagy hibákkal rendelkező férfiakkal még nem hozott össze a sors. De válogatok, mint tyúk a kendermagban, hiszen még fiatal vagyok, úgyis biztos van jobb – ha épp valami nem elég megfelelő, majd másnál az lesz. Viszont időközönként nálam és más korombeli nőknél is eljön a gondolat, hogy mi van, ha nem lesz jobb? Ha be kell érni valakivel, akit nem szeretünk igazán, de cserébe kedves és majd, ha eljön az ideje – ami valójában még ráér – akkor jó férj és apa lesz? A férfiak nem megváltoztathatók, ez ismert és nagyon is igaz közhely – de senki nem megváltoztatható mások által. Mindig magunkból kell kiindulni, mikor azon gondolkozunk, érdemes-e valakivel komoly kapcsolatot fenntartani és mérlegelni azt, mi is, ami igazán fontos a hosszú távú boldogságunkhoz. Ez a végtelen egyszerű dolgoktól, minthogy mindennap dicsérjenek meg, egészen a közös életszemléletig terjedően változhat. Nagyon fontos viszont, hogy társunkat a helyén kezeljük, mint a kapcsolat másik felét, akinek ugyanúgy el kell viselnie a mi kisebb-nagyobb hibáinkat, mint nekünk az övéit.

Mindig bele kell gondolnunk, hogy ő sem szuperhős. Nem feltétlenül képes több terhet cipelni a vállán, mint mi, és igenis vannak olyan apró hibák, amik elviselhetők sokkal nagyobb erényeiknek hála. De olyan kompromisszumokat semmiképp nem szabad kötnünk, amikben még egy keveset sem nyerünk!

Hozzászólások

@

Küldés