Zenélő roller

Sábitz Katalin 2009.10.7. 12:41

Egy padon ültem, vártam, és hallgattam.

Hallgattam az iskolaudvarról szűrődő gyerekzsivajt, a parkolóban váltakozó autók zaját, az unokájával pörölő nagymamát, és a némán mellette guruló kisfiú kék, zenélő rollerét. Legszívesebben ezt hallgattam, a megszeppent gyermek helyett vidáman lármázó kis járművet.

Ha olyan helyre sodródok, ahol iskola vagy óvoda van a közelben, mindig felfigyelek a szülőkre és gyerekekre, arra, ahogy együtt vannak, ahogy az időt töltik.
Aznap több szülőt is láttam, aki éppen csak kiugrott az autóból, berohant az épületbe, kirohant az épületből, utána baktatott a kisgyerek – nagy táskával többnyire –, be az autóba, és uzsgyi. Néha ez a rohanó szülő azért beszélgetett is a kicsivel, néha csak a gyerek csacsogott, néha a szülő dohogott, de sokszor csak loholtak egymás után, meg az elvesztett idő után.

Az együtt töltött idő sokszor csak pár perc, amíg egymás mellett-mögött robogunk. A szerencséseknek több. A szerencséseknek van idejük megállni, és odafordulni a másik felé, és megkérdezni, hogy vagy, és megvárni a választ. Annak a nagymamának nem volt szerencséje, és így a kisfiúnak sem.

Csendben gurult, löködte magát a kék rolleren, az meg csak zenélt vígan, hisz a gazdájának volt ideje rá.