A szoptatás mindennapjai


Illés Zsuzsa  2011.8.2. 4:20

„A mell a nőnél egyaránt tekinthető hasznos és kellemes járuléknak” – olvashatjuk egy Maupassant-novellában.

Büszke szoptatós kismamaként üzenem a többieknek: bátorság annak, akinek (most még) kevés a teje, kitartás ott, akinek sok!
3 850 gramm – ennyit mutat a mérleg az egy hónapos státuszvizsgálaton. Pedig 2260grammal hoztuk haza a kórházból. Azaz nettó közel 1,6 kg-os súlynövekedés. A számok tükrében a tejhozam másodszorra is kiemelkedőnek tekinthető.
Lili, az immáron pufi kisfóka ebben az egyben hasonlít a bátyjára: ő is ilyen ütemben hozta be „lemaradását" az első hónapokban.
Egyébként háton alszik, nem hason. Háromóránként szopizik és éjjel mindössze kétszer kel fel. Simán alszik porszívózás mellett is, és szereti a babakocsizást. Ez nekem itt mind új! Vajon elsőre ennyire rosszul csináltam mindent? Nem hiszem (meg konok skorpiófejjel úgysem vallanám be).

A szoptatást viszont igen, azt nem kicsit rontottam el. Először is nem magamban bíztam (ami egyfelől nem is olyan érthetetlen: első gyerekkel, frissen szülve, amikor testileg-lelkileg is elgyötörten hazaér az ember valakivel, akinek nem csak a jóléte, de az élete múlhat a helyes hozzáálláson), hanem „mindenki más" tanácsában. Ebből akadt bőven. És tejlázból is, ötször. Ennyi kellett, hogy agyonfejt melleimmel átgondolva a helyzetet végre az ösztöneimre hallgassak.

Először is „tejet csinálni" nem kell. Megy az magától! Csak hagyni kell, hogy legyen, nem keresztbetenni neki. Gondolattal (kételkedni magunkban), szóval (sopánkodni, hogy nincs/nem lesz/anyukámnak is kevés volt...), cselekedettel (rögtön tápszerhez nyúlni, ritkábban szoptatni), és mulasztással (nem figyelni a babára, az ösztöneinkre) is sokat árthatunk. Bogyók, szerek, teák és egyéb csodaszerek helyett bízzunk magunkban, együnk eleget és igyunk elég folyadékot! Nagy melegben pedig, ha úgy érezzük, egy pohár sör (ha nem szeretjük, limonádéval/szörppel keverve) segít a baba megnövekedett folyadékigényét pótolni.

Egy hónapja kezdtem ezt a cikket. Lili azóta öt kiló is elmúlt.
Egy hete már csak a kisebbiket pelenkázom. Valódi szobatisztaságról még nincs szó, de ha résen vagyok, akkor kevés a baleset. Meg, ha nadrág nélkül szaladgálhat, akkor könnyebben találja fel magát. Ez persze ebben az esős nyárban most nem olyan egyszerű, mire felmelegszik a kacsaúsztató medencénk, már jön is a rosszidő és lehet bent gyurmázni.

Lili pedig megértő és a szopizásokon kívül alszik, sokat alszik. Néha úgy érzem, bennünk, nőkben van valami eredendő szolidaritás. Na, nem az a fajta, ami lánybandákat „tart össze". Ott mélyen legbelül, nőnek lenni valami olyan egyetemleges, ami átsegít szüléstől/várandósságtól gyötört testünk kihívásain, ami eszményivé teszi az éjszakai szoptatást, és minimalizálja a tejfoltos nyári ruhák okozta önbizalomvesztést.

Szoptatok, mert nő vagyok. És ha majd már nem szoptatok, ismét nő leszek. Addig meg élvezem a kettővel nagyobb kosárméretet...



Hozzászólások

Monika, 03. 08. 2011 18:37:11
Kedves Zsuzsa! Tetszik az irás, remélem, lesz még folytatás. Pl. a tejlázról, vagy más babás téma... Jó tudni, mások hogyan csinálták, mi vált be stb.
@


Kapcsolódó cikkek

Az anyatej a legjobb

Kovács Márta

A szoptatás, különösen az első időkben, nagyon fontos mind a baba, mind az anya számára.

2018.8.2.    42


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Szoptatás, mozgás, fogyás?!

Földes Gyöngyi

Ezzel kapcsolatban sok téves információ olvasható. Szeretnék ezzel a cikkemmel a kisbabás anyukák segítségére lenni.

2013.11.26.   


Meddig szoptassunk? (2)

Jády Mónika

Van, aki szigorúan három, később négyórás ritmusban eteti a babát, mások az igény szerinti szoptatás hívei, és akár óránként is megszoptatják a picit.

2013.7.25.   


Meddig szoptassunk? (1)

Jády Mónika

A fenti kérdésre különféle válaszokat kapunk, attól függően, éppen kit kérdezünk meg.

2013.7.4.   


Amit a szoptatásról tudni érdemes (4)

Kovács Márta

A szoptatás egy mély, kellemes élmény, melynek során erős érzelmi kapocs alakul ki. Ámde a következő problémák is jelentkezhetnek:

2013.3.14.    7

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.