Anyának lenni

Fülöp Éva  2005.5.9. 20:10

A kismamanapló írójának kedves eszmefuttatása arról, milyen érzés anyának lenni.

Már nagyon vágytam egy kisbabára, emellett azonban féltem is, vajon jó anya tudok-e majd lenni, amikor már itt lesz. Mikor megszületett a pici, az első pár héten édesanyám segített mindenben. Bizony jól jött, hogy mellettem állt, tanácsot adott, és mindenben számíthattam rá.

Mikor kislányommal hazajöttünk a kórházból, pelenkázni már tudtam. Viszont rengeteg mindent nem – a fürdetést, a fájó hasi masszírozását, az aludni nem akaró baba álomba ringatását, és még sorolhatnám. Lassan szoktam csak meg az új szerepemet az életben. Sokszor fárasztó volt az állandó készültség, hiszen a nap minden percében csak arra tudtam gondolni, jól végzem-e a feladataimat, elégedett-e az én kisbabám. Lehangolóan hatott rám a hosszú tél, mikor a szürke nappalok csigalassúsággal teltek, és a rossz idő miatt napokig csak ketten voltunk „bezárva” a lakásban. Ahogy nőtt a kislányunk egyre ügyesebb lett: elkezdett mászni -- egyedül, és kezdte megérteni a szavakat. Én pedig egyre jobban élveztem a babázást.

És beköszönt a tavasz! Kimehettünk a szabadba nagyokat sétálni, megismerkedtünk a széllel, a fákkal, a kutyákkal és hirtelen rádöbbentem, hogy elérkezett az a pont, amikor végre élvezhetem, hogy anya lettem. Elmúltak a szülés fájó emlékei, meg ami azután következett. Már nem fárasztó az állandó készültség, valahogy természetessé vált. És mikor a lányunknak jön a foga, épp oltást kap, vagy valami miatt napközben jobban igényli a közelségemet, a szívem megtelik szeretettel, amit próbálok átadni neki becézéssel, figyelemmel, szoros öleléssel.

Amikor éjszaka néha felriad, átteszem az ágyamba -- ő rám néz a gyönyörű szemeivel, hozzám bújik, és miközben hallom nyugodt szuszogását, mindig megtapasztalom, milyen nagy boldogság anyának lenni.

Hozzászólások

@

Küldés