Kisbabám lesz!


Fülöp Éva  2005.1.11. 12:28

Az alábbi írásban újdonsült munkatársunk megható, őszinte hangú, bensőséges hangulatú kismama-naplójának első részébe nyerhetünk bepillantást. Új élet kezdődik!

Egész hirtelen kezdődött: mindenféle reggeli rosszullét nélkül. Éppcsak a melltartóm mérete változott 75B-ről 80C-re. De kezdem az elején.

Mindent szépen elterveztünk. Júniusban Rhodos szigetére mentünk, és a szívem mélyén azt reméltem, megfoganok. Milyen romantikus! Hát nem így történt. És nem fogantam meg júliusban, augusztusban és szeptemberben sem. Minden erőfeszítésemmel azon igyekeztem, hogy ne gondoljak erre félóránként, és szüntelenül le kellett magamat beszélni arról, hogy ne rohanjak azonnal (amikor a mensturációm akár csak egy napot is késett,) a patikába terhességi tesztet vásárolni. Tudtam, hogy ha görcsösen akarom a babát, akkor nem fog sikerülni. Nyár után ősz jött, és a hideg beköszöntével kicsit én is megnyugodtam.

Természetesen még mindig arra áhítoztam, weboldalakat olvastam, információkat gyűjtöttem, és elmentem a nőgyógyászhoz. A férjemmel Rhodos óta nem fogyasztottunk semmilyen alkoholt, nehogy kárt tegyünk kis utódunk genetikai állományában. Az interneten más századszor olvastam el a terhesség nyilvánvaló tüneteit. Ott azt írták, lehet, hogy először furcsa ízt érzünk a szánkban. Különös – gondoltam. Aztán, amikor október végén fémes ízt éreztem, feszülni kezdtek a melleim, és a menstruációm késett, mégiscsak elsétáltam a patikába azért a tesztért... Nem örültem előre – ez volt a taktikám. Mert sokszor megesett már, hogy a negatív eredmény láttán, rosszkedvű lettem, és csordogáltak a könnyeim.

Hazamentem a munkából, és elvégeztem a tesztet. Pár percet kellett várni, így tettem-vettem még az eredményig, mindenekelőtt igyekeztem elterelni a gondolataimat. Úgy öt perc elteltével szépen lassan visszamentem a tett színhelyére, lélekben persze felkészülve a következő csalódásra. Egy helyett azonban kettőt láttam. Két vonalat! Rózsaszínű, egyértelmű, megingathatatlan, megcáfolhatatlan eredményt! Az első pillanatban nem is éreztem semmit. Csak álltam, a teszttel a kezemben, és csak néztem. A következő percben azonban már olyan öröm és boldogság öntötte el a lelkem, amelyről bizonyára sokat tudnának mesélni azok, akik ugyanúgy vágytak már a kisbabára, mint én. Örömömben azon töprengtem, azonnal felhívjam-e a férjemet, vagy akkor újságoljam el neki az örömhírt, amikor hazajön. Végül úgy döntöttem, személyesen mondom el neki a nagy újságot.

De aztán, amikor hazafelé jövet felhívott az autóból, nem bírtam magamban tartani. A kedvesem éppen parkolás közben tudta meg, hogy apa lesz. Meglepődött, és boldog volt. Így kezdődött el a mi kilenc hónapig tartó várakozásunk.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyának lenni

Fülöp Éva

A kismamanapló írójának kedves eszmefuttatása arról, milyen érzés anyának lenni.

2005.5.9.   


A szoptatás korlátai

Fülöp Éva

A kismamanapló írója is megtapasztalja a szoptatás örömeit és nehézségeit.

2005.3.31.   


Első közös pillanatok

Fülöp Éva

A kismamanapló írója kilenc hónapos boldog várakozás után életet ad egy gyönyörű kisbabának.

2005.3.17.   


Szülés előtt

Fülöp Éva

A kismamanapló írójának elmélkedése a várakozás utolsó heteiben.

2005.3.9.   


Készülődünk

Fülöp Éva

A kismamanapló írója konstatálja, hogy terhessége hónapjai gyorsan telnek, és a hormonhullámok néha elviselhetetlenek.

2005.2.23.   


Kislány vagy kisfiú?

Fülöp Éva

A kismamanapló írója ultrahangos vizsgálatra megy -- és nagyon meglepődik.

2005.2.17.   

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.