Mikor mondjuk meg?


Fülöp Éva  2005.1.14. 21:24

Meddig várjunk a nagy hír közlésével? Kinek és mikor mondjuk meg először? Valószínűleg minden kismama átesik ezen a vívódáson. (A kismama-napló második része.)

Semmiképp sem akartam elsietni a dolgot, hiszen „csak“ a terhességi teszt szolgált bizonyítékul azzal a két gyönyörű vonalkával. Másnap felhívtam a ginekológusomat, és időpontot kértem tőle – a lehető legközelebbit. A nővérkének izgatottan magyaráztam, mennyire fontos, hogy minél előbb megtudjam, mi a helyzet. A nővérke olyan kérdést tett fel, amelytől akkor elakadt a lélegzetem – akartam-e a terhességet? TERMÉSZETESEN!!!

A doktor kedves volt. Megkérdezte, mikor volt az utolsó menstruációm. A válaszom: három héttel ezelőtt. Erre csavargatni kezdte a fejét: ez túl korai, de megvizsgált ultrahangos készülékkel. És amit láttunk: egy pici, homályos, de egyértelmű foltocskát. A sejteket, amelyek szépen osztódtak, és rátapadtak a méhfalra. Ezen a napon ugyan nem távozhattam a rendelőből a terheskönyvemmel, de biztos lehettem abban, hogy a mi kisbabánk bizony útban van. És a doktor úr előadásra arról, hogy a másállapotomat csak pár hét várakozás után tudja minden bizonyossággal megerősíteni, egyik fülemen be, a másikon ki… Mert igenis tudtam, hogy azok a sejtecskék az enyéim, és kész!

Azért még nem akartuk szétkürtölni, nehogy elkiabáljuk. Kis dilemmát okozott, kinek és mikor mondjuk el, hiszen mindkettőnk számára különleges, új, de nagyszerű érzés volt ez. Természetesen az anyukám, a nővérem, és a legjobb barátnőm-kolléganőm elsőként tudták meg tőlünk a nagy hírt. És én kitűnően éreztem magam. Azon kívül, hogy fájtak a melleim, nem volt semmi panaszom. Már nem aludtam hasra fekve, nem akartam teljes súlyommal a kisbabámon feküdni. Néhány hét múlva aztán jelentkezett az a furcsa szájíz. Új szokásaim lettek: ébredés után azonnal ennem kellett, és egyre éhesebb és éhesebb lettem. A férjem csodálkozva nézte, amint nagy lelki nyugalommal fogyasztom el a szokatlanul nagy ételadagokat, és még azt is megeszem, amit a tányérján hagyott. Ez persze megmutatkozott a mérlegen is: gyors tempóban hízni kezdtem – havonta három kilogrammot, ami az utolsó trimeszterben heti egy kilogramm pluszra emelkedett.

Azon a napon, mikor megkaptam a terheskönyvemet, a férjem is eljött velem a nőgyógyászati rendelőbe. Először láttuk együtt közös gyermekünket az ultrahangos készülék képernyőjén. Hat milliméter hosszú volt, és aranyosan mozgatta picurka kezecskéit és lábacskáit, néha még a fejecskéjét is. Megható élmény volt mindkettőnk számára. Mindegyik ultrahangos vizsgálatot rögzítettük, emlékként, hogy egyszer majd a gyermekünk is megnézhesse, ahogy útnak indult élete ösvényén.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyának lenni

Fülöp Éva

A kismamanapló írójának kedves eszmefuttatása arról, milyen érzés anyának lenni.

2005.5.9.   


A szoptatás korlátai

Fülöp Éva

A kismamanapló írója is megtapasztalja a szoptatás örömeit és nehézségeit.

2005.3.31.   


Első közös pillanatok

Fülöp Éva

A kismamanapló írója kilenc hónapos boldog várakozás után életet ad egy gyönyörű kisbabának.

2005.3.17.   


Szülés előtt

Fülöp Éva

A kismamanapló írójának elmélkedése a várakozás utolsó heteiben.

2005.3.9.   


Készülődünk

Fülöp Éva

A kismamanapló írója konstatálja, hogy terhessége hónapjai gyorsan telnek, és a hormonhullámok néha elviselhetetlenek.

2005.2.23.   


Kislány vagy kisfiú?

Fülöp Éva

A kismamanapló írója ultrahangos vizsgálatra megy -- és nagyon meglepődik.

2005.2.17.   

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.