Szülés előtt

Fülöp Éva  2005.3.9. 6:47

A kismamanapló írójának elmélkedése a várakozás utolsó heteiben.

Három héttel a szülés feltételezett időpontja előtt a pocakom már tekintélyes méreteket öltött, és meglehetősen nehéz volt cipelni. Minden egyes felállásnál, mozdulatnál úgy éreztem magam, mint egy erőművész. Kezdtem örülni is, hogy nemsokára már normális öltözetben és normális méretben futkározhatok majd a világban. Másrészt viszont, ha arra gondoltam, hogy nem fogom már érezni a kellemes mozgolódást a hasamban, egy kicsit sajnáltam is.

Továbbra is beszélgettem a babához: csak szépen gyarapodjon, és még egy rövidke ideig bírja ki a szűkös körülményeket odabent. Lélekben már a szülésre készültem. Arra gondoltam, méltóságteljesen fogom végigcsinálni, és legfőképpen gyorsan, komplikációmentesen. Hogy a mi kislányunk trauma nélkül jöjjön a világra, és egészséges legyen. Velem együtt a férjem is készült a szülőszobába – mint erkölcsi támaszom. Nyugalommal töltött el a tudat, hogy ott lesz velem, hogy nem hagy magamra, hiszen azt is együtt döntöttük el, hogy szeretnénk egy kisbabát.

Számomra a gyermekvárás életem egy csodás szakaszát jelentette. Boldog vagyok, hogy élvezhettem ezt az időszakot, és örülhettem minden egyes apró mozzanatának. Igaz, nem is sikerült betartanom az összes terhesség előtti fogadalmamat, de az érzések, amelyek a várakozás hónapjait betöltötték, mint szép emlékek bennem maradnak, és arra fognak ösztönözni, hogy mindezt másodszor is átéljem.

Minden nőnek, aki úgy dönt, szeretne anya lenni, azt kívánom, hogy legalább olyan kellemesen teljen számára a várakozás, mint ahogyan nekem.

Hozzászólások

@

Küldés