Bezzeg az én időmben!

Póda Erzsébet 2012.12.30. 18:58

Mások voltak a szokások, a jogok és kötelességek, mások voltak a fiatalok. De valóban?

Mindenki tudja, hogy megérkezett, amikor átlépi a szépségszalon, az üzlet, a hivatal, a kávéház küszöbét. Rá mindenkinek figyelnie kell. Halkan talán nem is tud beszélni.

A véleményét világgá kürtöli hajfestés, körömlakkozás, csomagátvétel, várakozás, kávézás vagy egyéb nyilvános tevékenysége közben is, bárhol és bármikor. Hangját a második emeleten éppolyan tisztán hallani, mint a földszinten.

Tudhatjuk, mit gondol a politikusokról, a városvezetésről, a divatról, a vallásról, a nyárról és a télről, a legújabb médiahírekről. Kifejezett elgondolása van mindenről, amit lényegesnek tart. És amit ő lényegesnek tart, az, szerinte, másoknak is fontosnak kell, hogy legyen.

A minap az ifjúságról alkotott velős véleményéről tájékoztatta a külvilágot. Azt mesélte, hogy az egyik éjszaka felverték őt álmából, holmi „taknyosok”, aki ittasan, hangoskodva lófráltak a sötét éjszakában. Köpenyét gyorsan magára öltve ki is rohant az erkélyre, onnan utasította rendre az ostoba mai fiatalokat. Ám a kamaszok nem hagyták annyiban: válogatatlan szavakkal illették, és a szópárbajban, ez esetben, ő maradt alul. Nem is spórolt a jelzőkkel, mikor a történetét mesélve minősítette a mai fiatalokat. „Semmirekellők, lusták, buták, éretlenek, elkényeztetettek, neveletlenek, csak a buli jár a fejükben. Isznak, dohányoznak, kábítószereznek, szexelnek. Undorítóan viselkednek. Nem lesz ezekből semmi. Már előre félek, milyen felnőttekké válnak. Egyáltalán, fel tudnak ezek nőni? Micsoda egy ócska bagázs! Bezzeg az én időmben...!”
És sokáig folytatta.
Ha nem ismerném személyesen, a fenti megnyilvánulása alapján azt hihetném, ő nem tartozott a rendetlen fiatalok közé, sosem vett részt semmilyen csínytevésben, soha nem ivott és nem dohányzott, sőt talán még fiatal sem volt

De ismerem.
És tudom, hogy az iskolánkban ő volt az első lány, aki minden szünetben a vécén cigarettázott, aki a legtöbbször volt berúgva hétvégenként, akit gyakran napokig kerestek, mert többször is eltűnt otthonról, akinek szabados életének részletei közszájon forogtak, még a tanáraink is tudtak róluk. Az iskola rémének tartották, mert nem segített rajta sem a szép szó, sem a fenyegetés, de még a büntetések sem. Az ő története bizony azzal végződött, hogy kicsapták a suliból, pedig akkoriban ez ugyancsak ritkaságnak számított.

És mégis rendes, dolgozó, felnőtt nő lett belőle, sőt családot is alapított. Hogy ő miként neveli a gyermekeit, hogy azokról mit lehetne elmondani, az már más lapra tartozik...

De ennyire kell komolyan venni azt a felnőttet, aki csupa rosszat állít a mai fiatalokról!