Házimunka, a miénk!

Póda Erzsébet  2009.6.28. 12:53

A nők többsége még akkor is ragaszkodik hozzá, ha egyáltalán nincs megbecsülve – csak el ne vegyék tőlük!

Kapaszkodó ez, mely valamifajta biztonságot ad nekik. Valahol mélyen bennük van, hogy ez az ő alanyi jogon járó kötelességük. Sok nő számára az egyetlen terület, amelyen nagyot alkothat. Még akkor is, ha sem dicsérő szót, sem elismerést nem kap érte – ő maga azért jól tudja, mekkora teljesítmény ez! S mivel alapból szerénynek nevelték, nem kérkedik vele, megelégszik ennyivel. A legtöbb esetben a következményként jelentkező frusztráló érzést is hősiesen viseli. Önvigasztalások egész sorát találta ki magának: szívesen csinálom; szeretem a rendet; a családomért mindent!; nincs annál szebb-jobb érzés, mint amikor megeszik az egész tepsi kalácsot – és igenis szívesen rakodok, mosogatok, törülgetek el utánuk... Este aztán remegő térdekkel, holtfáradtan zuhan az ágyba, a frusztráltságáról, melyet aztán másokon vezet le, már ne is beszéljünk!

Ma már szerencsére a szabadabban gondolkodó dolgozó nők (és persze azok, akik megtehetik), bejárónőt hívnak. Régebben a középosztály asszonyainak, vagy például az orvos- vagy tanítófeleségnek, papnénak is falubeli nők vagy szolgálólányok segítettek a háztartásban vagy a ház körüli munkák elvégzésében. Nem olyan rég a fontos pártfunkcionáriusok családjának lakását is idegen kezek tartották rendben. Nincs is ezen semmi csodálkoznivaló. Vagy azért végeztették mással a háztartási munkákat, mert rangon alulinak érezték az azzal járó foglalatosságokat, vagy egyszerűen nem volt idejük a házimunka tisztességes elvégzésére.

A nők és a házimunka viszonyának több válfaja van. Vannak nők, akiknek eszébe sem jut, hogy ezt a terhet rajtuk kívül más is viselhetné – a család többi tagját egyszerűen nem engedik be a „felségterületükre”. Mások ügyesen megszervezik, hogy mindenki egyenlő mértékben vegye ki belőle a részét. Megint mások nem foglalkoznak vele, nem okoz számukra lelki problémát elhanyagolni, vagy másokra hárítani a feladatokat. S vannak akik órákig tudnak papolni a házimunka szépségeiről, erkölcsi értékeiről – a bejárónő meg a hátsó bejáraton surran be hozzájuk minden csütörtökön...

A legtöbb időt általában a takarítás és a vasalás igényli. A bejárónők a legtöbbször ezt a két műveletet végzik. (Főzni ritkábban szoktak. A gyerekvigyázás is más lapra tartozik.) S hogy milyen viszonyban vagyunk, mi nők, a kizárólag női munkának tartott (pedig nem az) házimunkával? Több barátnőm is nevetve mesélte: amikor hosszas hezitálás után úgy döntött, hogy bejárónőt fogad, először is kitakarított. Az járt ugyanis a fejükben, mit fog szólni az idegen, ha meglátja ezt a nagy rendetlenséget? Az idők során aztán már másképp fogták fel a helyzetet: elfogadták a tényt, hogy a bejárónőt éppen azért hívták, hogy ne kelljen takarítaniuk. Tehát fölösleges előző nap portalanítani, felmosni, ablakot pucolni...

Jut eszembe: volt szerencsém olyan bejárónőhöz, akit épp azért kértem fel, mert a hirtelen rám zúduló rengeteg munkafeladat miatt két hétig nem volt időm itthon semmire. A lakás labirintussá változott, óriási rumlihalmazzá, pormacskák hadserege lepte el a padlót. Mivel a családom sem érzett forró vágyat a takarításhoz, feltárcsáztam az ismerősöm által ajánlott telefonszámot, s a vonal végén bejelentkezett az állítólag rendkívül megbízható takarítónő. Harmadnap már itt is volt. Dicséretére legyen mondva, szorgos kezei nyomán a lakás csillogott-villogott – viszont az érkezésekor és távozásakor tartott kioktató szónoklatát kissé nehezen viseltem. Pontosan tudtam, micsoda felfordulás van a lakásban, hiszen épp azért hívtam segítségül. Nem pedig azért, hogy kiselőadást és véleményezést tartson a nálunk uralkodó bevallottan katasztrofális viszonyokról, melyek szerinte azért hatalmasodtak el rajtam, mert nem tudom rendesen megszervezni a dolgaimat.

Azóta nem hívtam fel, de szót fogadtam neki. Megszervezem. A fiúk elrakják maguk után a szétszórt zoknikat, megszerelik az elromlott technikai eszközöket, vagy éppen sütnek-főznek. A lányom kivasalja a szoknyáját és a blúzát, ha épp nincs rá időm, vagy letörli a port. Hol egyikünk, hol másikunk rakodik el a konyhában. Sőt olyan állapot is előfordul nálunk, amikor „indul az egész ház”. És mivel nálunk porszívózni mindenki utál, nagytakarításra egy másik bejárónőt hívok, aki mosolyogva, mindenféle megjegyzés nélkül vágja rendbe időnként a lakásunkat.

A házimunka igenis komoly feladatok sorozata. Rengeteg kategóriája van – alacsonyabb és magasabb osztályok. Sokrétű, igényes és nagy megterhelést jelent a nők számára. Főleg azért, mert manapság már nemcsak a háztartás hárul rájuk, hanem a munkahelyükön is teljesíteniük kell. S nem is az a baj, hogy esetleg nem tudják elvégezni. Hanem az, hogy ez az a munka, amiért a nők nem kapnak annyi megbecsülést, amennyit érdemelnének. Sőt a leggyakrabban nem is tartják igazi munkának, sokszor még maguk a nők sem, ezért is nevezi a „szakirodalom” láthatatlannak.

Hozzászólások

@

Küldés