Hugonnay Vilma


Cseh Gizella  2014.1.21. 3:04

Az első magyar orvosnő.

„Vilma doktorasszony” címmel íródott első orvosnőnkről Kertész Erzsébet halhatatlan regénye, aki 167 évvel ezelőtt született Nagytétényben. Munkássága példaértékű, küzdött a nők oktatásáért.

Hugonnay Vilma (1847-1922) egy grófi család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Két házasságából két gyermeke született. Mivel 1869-től kezdve a zürichi egyetemen már nők is tanulhattak, 1872-ben - családja beleegyezésével - beiratkozott, és 1879-ben orvosi diplomát szerzett.

1880-ban hazatért, de diplomáját külön kérelme ellenére sem fogadták el, így sokáig csak szülésznőként tevékenykedett a világhírű szülész-nőgyógyász, Tauffer Vilmos professzor mellett. Bábaasszonyi munkája mellett ismeretterjesztő és felvilágosító jellegű könyveket kezdett írni. 1897-ben végül Magyarországon is orvosdoktorrá avatták, és ezt követően oktatással foglalkozott. Az 1907-ben megjelent, elsősorban női és gyermekbetegségekkel, valamint a szülészettel és gyermekápolással foglalkozó, A nő mint háziorvos című könyvét sokáig az egészségápolás kézikönyvének tekintették. 1922-ben hunyt el Budapesten.

Számomra ő egy példakép. Sokszor elképzeltem azt a bátor, átgondolt és kitartó grófnőt, aki az önállóság útjára lépett; megvalósította elképzeléseit, céljait. Svájcba ment, hogy orvos lehessen. Majd hazajött, mert itthon volt szükség rá és a tudására. Hugonnay Vilma életfilozófiát képviselt és adott. Testesít meg és ad ma is. Nemcsak nekem, hanem sok honfi- és sorstársnőnknek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    7


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Sárvári Anna

Huszár Katalin

Milyen volt...? Vajon a valóságban milyen volt Anna szőkesége, szeme színe és hangja csengése?

2013.11.22.    8