„Karády mítosza és mágiája”

Cseh Gizella 2010.6.28. 2:43

Portrévázlat a 100 éve született és 20 éve elhunyt Karády Katalinról (1910–1990)

Mottó:
„Ne kérdezd, ki voltam, a sorsomat én akartam. S ha majd egyszer megsokalltam, azt mondom: elég...!”

Írásom címeként az 1989-ben megjelent, Király Jenő által jegyzett Karády-esszékötet titulusát, mottójaként pedig az 1941-ben született Karády-dal, a Ne kérdezd, ki voltam című Galántai Viktor–Orsi Mária szerzemény kezdő sorait választottam, hiszen mindkét citátum tökéletes jellemzi „a rejtélyes magyar vamp”, Karády Katalin életét, művészetét és utánozhatatlan varázsát. A mély hangú, dekoratív megjelenésű, erotikus kisugárzású, kiismerhetetlen filmszínésznő az örökké fiatal dívák sorába tartozik, pedig valójában tisztes kort ért meg. De még idejében sikerült nagy gondot fordítania a róla megőrzendő kép tökéletességére.

Íme mindjárt az első talány, a huszadik század egyik legnagyobb magyar színésznő–bálványaként tisztelt Karády Katalin születési dátuma. Bár az évszámra vonatkozóan több eltérő adat is létezik, a legtöbb forrás az 1910-es évet jegyzi. Barátnője, Szepes Mária ezoterikus írónő vélekedése szerint 1912-ben, másik monográfusa, Kelecsényi László szerint 1910. december 8-án született Budapesten, Kőbányán, egy cipész hetedik gyermekeként.

A művésznő eredeti családi neve Kanczler Katalin volt. Egyáltalán nem volt fényes gyermekkora. A szeszélyes természetű lány minden erejével igyekezett kitörni abból a környezetből, amelybe beleszületett. Az iskolában eleinte kedvelték, később bizonyos különcséget vettek észre nála (a helyzet ténylegesen bírt is némi valóságalappal, hiszen Karády Katalin gyermekkorában több évet cserediákként Svájcban és Hollandiában töltött). Időnként kedvetlen lett, zárkózott, magába mélyülő természetű. Már serdülőkorában feltűnt szépségével.

A kereskedelmi leányiskola két osztálya után kimaradt, és tizenhat évesen feleségül ment a nála jóval idősebb, elvált Varga Rezső adótiszthez. Ám házasságuk nem tartott sokáig. Egy napon társaságban megismerkedett Egyed Zoltán íróval és szerkesztővel, aki felfigyelt rá. Bemutatta Csathó Kálmánné Aczél Ilonának, a Nemzeti Színház akkori nagy művésznőjének. Ettől kezdve három éven át minden nap kijárt színleckéket venni Csathóékhoz. Ekkoriban vette fel a jól hangzó Karády művésznevet is. Egyed hívta fel felfedezettjére a Vígszínház igazgatóinak figyelmét. Meghallgatták, s fél óra múlva aláírta első színházi szerződését. William Somerset Maugham és Zoe Atkins Az asszony és az ördög című színművében játszotta első szerepét a Pesti Színházban, 1939. február 4-én. A kritika és a közönség egyaránt elismeréssel fogadta a produkciót. „Az estének kirobbanó eseménye – írta a Magyar Nemzet – egy új színésznő bemutatkozása, akinek fellépéséről a késő éjszakai órákban futótűzként terjedt el a városban az egyöntetű vélemény, hogy a magyar színpadnak káprázatos egyéniségű nagy hősnője született…”

Karády Katalin előtt ettől kezdve nyitva állt az érvényesülés útja. 1939-től 1941-ig a Pesti és a Vígszínházban, 1943–44-ben, 1945–1946-ban, majd 1948-ban az Operettszínházban játszott. Legelső filmje Zilahy Lajos Halálos tavasz című regényének filmváltozata volt. Ekkor hangzott el a kor kiváló költőjének, Nadányi Zoltánnak dala – Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte – Polgár Tibor zenéjével. Ezzel egyben megkezdődött Karády Katalin dalénekesnői pályafutása is. Sajátos, mély mikrofonhangja a lemezek millióin népszerűsítette a korszak legkedveltebb dalait. A filmproducerek egymásra licitáltak szerződési ajánlataikkal. Így vállalta sorra az akkori idők sikerfilmjeit: A szűz és a gödölye; Kísértés; Ne kérdezd, ki voltam; Külvárosi őrszoba (1943-ban például hat filmet forgatott). 1939–1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el. A közönség ostromolta filmjeiért a mozikat, a zeneszerzők és a szövegírók is versengtek azért, hogy Karády Katalin az ő munkáikból válogassa ki műsorát. Az újságok színházi rovatai és a képeslapok mind többet foglalkoztak vele. A nők utánozták öltözködését, hajviseletét. Karády Katalin 1939-től sztár lett Magyarországon, és hírneve minden nappal fokozódott.

1944-től azonban nemkívánatos személy lett; meghurcolták, elhallgattatták. Ez év őszén tartóztatta le kémkedés vádjával a Gestapo vőlegényével, Újszászy István vezérőrnaggyal, a Horthy-rendszer kémelhárításának vezetőjével együtt. 1945 után továbbra is rendőri felügyelet alatt tartották, ezt később feloldották ugyan, de magyarországi karrierje gyakorlatilag véget ért. (Újszászy későbbi sorsáról és haláláról a mai napig nem rendelkezünk pontos információkkal.)

A háború után fokozatosan mellőzötté vált, bár még fellépett operettekben, zenés darabokban Budapesten és vidéken egyaránt. A színpadon Sybillt, Mayát játszotta, hanglemezre énekelte Horváth Jenő, de Fries Károly, Fényes Szabolcs, Hajdú Júlia és a magyar könnyűzene más kiválóságainak friss szerzeményeit. Az említett évtized és a megváltozott körülmények következményeként azonban Karády 1951-ben mégis elhagyta Magyarországot.

A művésznő már a maga korában is legendának számított. Greta Garbóhoz hasonlóan ügyesen gondoskodott róla, hogy önként vállalt emigrációjában is az maradjon. Magyarországon távozása nyomán filmjeit betiltották. Csak a hetvenes években kezdték kis klubmozikban vetíteni a hajdani zajos közönség- és kasszasikereket, és jelenhettek meg hanglemezen válogatott dalai. Karády előbb Brazíliában, majd 1963-tól az Egyesült Államokban élt. Kinti évtizedeiről csupán néhány, ott kiadott hanglemez és fakult fénykép tanúskodik. Amit bizonyosan tudunk, magányosan élt New Yorkban, és kalapszalont vezetett. 1990. február 8-án, 80 éves korában hunyt el amerikai otthonában. Budapesten, a Szent István Bazilikában ravatalozták fel, majd ezrek kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőbe, amelynek művészparcellájában helyezték végső nyugalomra 1990. február 19-én. A legendás művésznő emlékét őrzi Bacsó Péter rendező 2001-ben bemutatott romantikus nagyjátékfilmje, a Hamvadó cigarettavég.

Zárszóként pedig tegyük fel a kérdést: a mai köztudatban és -gondolkodásban Karády Katalinról mi tudható, és végül is, mi maradt…?! Valljuk be, mennyiségileg igazából nem sok; néhány dal, régi filmkópiák, pár filmcím-foszlány, igéző fotók; mágiája és varázsa pedig valójában eltűnt egy világgal és egy korral, amely tényt ő maga is jó előre látott. Ami megmaradt, és amelynek őrzéséhez ő maga is nagyban hozzájárult, az – a mítosz maga…

Mindehhez pedig – némi minőségi ellensúlyozásként – hangsúlyozandó: manapság már nem csupán az „idősebb” nemzedék emlékezik a díva legendás, kirobbanó sikereire, pályájára; hisz’ ennek a felidéző folyamatnak (és egyben a Karády-mítosz megerősítésének) az érdekében próbáltam tenni, cselekedni írásommal a XXI. század „ifjabb” generációinak nevében jómagam is – leróva tiszteletünket a művésznő és életműve, „mítosza és mágiája” előtt.