Zsolnay Teréz


Cseh Gizella  2014.3.18. 2:05

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

A Zsolnay család a gyáralapító Zsolnay Miklós leszármazottait foglalja magába. A család második generációjából Ignác és Vilmos kötődött a gyárhoz és a művészetekhez. Ignác volt a kőedénygyár első tulajdonosa, de a vállalkozás a csőd szélére került; testvére, Vilmos mentette meg a tönkremeneteltől. Ő fejlesztette gyárrá a kis műhelyt.

Vilmos gyermekei, a harmadik generáció tagjai hárman voltak: Teréz, Júlia és Miklós. Mindhárman a gyárhoz kötötték életüket. Júlia és Teréz tervezőművészek voltak, Miklós pedig kereskedő. A negyedik generáció tagjai már Teréz és Júlia házastársa, Mattyasovszky Jakab geológus, illetve Sikorski Tádé építészmérnök nevét viselik. Általuk a család két ágra oszlott. Az ő gyermekeik és unokáik a jelenlegi Zsolnay-örökösök.

Zsolnay Teréz, Zsolnay Vilmos legidősebb gyermeke 1854. május 21-én született. Teréz a díszítésben a népi, magyaros motívumokat képviselte. Egy gyári alkalmazottól tanult mintázni és vésni. Ezután kezdett népművészeti emlékeket gyűjteni, amelyekből mintegy tízezer darabból álló, páratlan gyűjtemény jött létre.

A ház női feje puritán, polgári életvitelt folytatott. Hetven éves korában kezdte el megírni a gyár történetét, amelyet mintegy kilencven éves koráig írt (csaknem 2500 oldalas anyaggá alakult). A könyvet, melyet lánya, Mattyasovszky Margit fejezett be, „édes gyermekeinek” címezte.

Zsolnay Teréz 1944. május 16-án hunyt el Budapesten.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.   


Sárvári Anna

Huszár Katalin

Milyen volt...? Vajon a valóságban milyen volt Anna szőkesége, szeme színe és hangja csengése?

2013.11.22.    8