Házimunka – női munka?

Jády Mónika 2007.3.11. 17:34

Beát gyerekkorom óta ismerem. Okos, szorgalmas lány. Könnyedén elvégzett volna egy főiskolát, de nem tette.

Inkább munkába állt, és másfél évvel az érettségi után férjhez ment. Négy évig nem gyarapodott a család. Addig Beának elég ideje volt arra, hogy munkaideje letelte után minden nap finom vacsorát főzzön, és körbeugrálja a férjét. Szombaton nem egyszer tésztát dagasztott, ahogy az édesanyjától látta, hetente legalább egyszer süteményt is sütött.

Amikor megszületett a baba, már nehezebb dolga volt, de azért esténként továbbra is meleg étel került az asztalra, és ugyanúgy csillogott a lakás, mint azelőtt. A „kedves” férj, Gábor, mindezt természetesnek vette, hisz gyerek- és legénykorában a szülői házban is minden nap friss étellel várta az édesanyja (aki háztartásbeli volt, éppúgy, mint Bea édesanyja), neki soha egy szalmaszálat nem kellett keresztbe tennie. Azt viszont nehezményezte, hogy a gyermekgondozási szabadság idején a felesége nem hoz pénzt a házhoz, és nem egyszer megjegyezte, hogy neki kell eltartania Beát. (Azt persze nem vette számításba, hogy évek óta a felesége végzi az összes házimunkát – főz, mos, vasal, takarít rá is, szemrehányás nélkül.)

Bea hamarosan visszament a munkahelyére, és alig kétéves kisfiát az édesanyjára bízta. Talán mondani sem kell, hogy ekkor már nem érkezett mindennel, akárhogy igyekezett is. A házimunka általában estére maradt, amikor a kis Gábor végre elszenderedett, valamint hétvégére. Bea szinte minden nap éjfél körül esett be az ágyba. De a férjnek esze ágában sem volt segíteni. Néha-néha előfordult, hogy Bea nem ért haza vacsoraidőre. Ilyenkor előre elkészítette az ételt. Ám a férj azt a fáradságot sem vette magának, hogy kivegye a vacsoránakvalót a hűtőből, és felmelegítse. Inkább megvárta az asszonyt, és szemrehányást tett neki, miért ilyen későn jött, ő már mennyire éhes. Patáliát csapott, amikor Beát a cégnél négynapos, továbbképzéssel egybekötött ausztriai úttal jutalmazták meg, és hatalmas sértésnek vette, hogy a felesége hajlandó magára hagyni őt és a gyereket.

Beánál ekkor telt be a pohár. Közölte a férjével, hogy ő igenis elmegy, mert megdolgozott ezért az útért. Aztán még megjegyezte, hogy Gábor az örökös morgás helyett végre találhatna egy jobban fizető munkahelyet. Akkor nem kellene neki annyit hajtania, és több ideje jutna a családra és a háztartásra. Mert az azért nem megy, hogy ő minden téren a maximumot nyújtsa, hisz az ő napja is csak 24 órából áll.

„Én rontottam el őt, a házasságunk elején elkényeztettem… Talán ha akkor másképp teszek…” – kesereg sokszor Bea.

De én azt hiszem, hogy nem innen ered a baj. Gábor és a hozzá hasonló férjek biztosan másképp viszonyulnának a házimunkához, ha már gyerekkoruktól arra nevelték volna őket, hogy ők is el tudják látni magukat, és ne várják, hogy valaki majd mindig gondoskodik róluk. Akkor nem történne meg velük, hogy a telepakolt hűtőszekrény mellett éhen maradnának, csak azért, mert nincs, aki eléjük tegye az ételt, és a kezükbe adja a kanalat…