Szolidan vonzó


Nagy Erika  2008.11.25. 9:04

...vagy lehangolóan közönséges.

Tetszik, ha egy nő ad magára, még a sokadik x-en is túl. Ez így van rendjén. Emlékszem, mikor gyermek voltam, csupa fejkendős néni volt körülöttem.

Pedig... dehogy voltak ők nénik, fiatalabbak voltak, mint én most. Más idők voltak akkor. A nők harmincon túl úgy öltözködtek, mint a saját nagyanyjuk. Ha ma találkozom velük, azt tapasztalom, sokkal jobban néznek ki, mint három évtizeddel ezelőtt. Megfiatalodtak.

A közelmúltban szembejött velem az utcán egy hölgy. A szemem már nem a régi, ezért csak azt láttam, hogy feltűnő jelenség. Vékony, magas alkat, piros, térdig érő csizma, ugyanolyan színű, ágyékot alig takaró bőrszoknya mellénnyel, hatalmas bizsu a fülben és nyakban. Amint közelebb értünk egymáshoz, meglepődtem, majd teljesen megdöbbentem. Arca csupa ránc, úgy az ötvenes évei végén járhatott. Nevetséges volt, megmosolyogtam. Az egy dolog, ha egy nő megpróbál fiatalos maradni. Na, de ennyire? Minden kornak megvan a maga szépsége, s ami illik egy csitrinek, nevetséges egy hatvanasnak. Az időt pedig nem lehet megállítani, meg szerintem felesleges is. Az ember akkor lesz harmonikus, ha elfogadja önmagát, még akkor is, ha nem egy manöken alkat. Ahhoz, hogy a korához képest jól nézzen ki, nem kell feltétlenül bohócot formálnia magából. Lehet valaki szolidan vonzó, de lehangolóan közönséges is.

Eltöprengtem. A kihívó öltözködéssel vajon mi célja lehet e nőnek? Talán fiatal barátja van, és bizonyítani akar? Vagy egyszerűen képtelen elfogadni az idő múlását? Nem tudom. Azt azonban igen, hogy csak sajnálni tudom. Akárcsak azokat a „sztárokat”, akik a sokadik plasztikai műtét után eltorzult arccal mosolyognak a kamerába. Majd minden gátlást levetve megmutatják bájaikat, s a retusált fotókat nézve a nyálcsorgató férfiak – tisztelet a kivételnek – otthon porig alázzák tekintetükkel az asszonyt, aki az imádott bombázó nyomdokaiba se léphet.

Kedves hölgyek! A sok munkától nincs idejük foglalkozni önmagukkal? Nincs idő tornára, fodrászra, kikapcsolódásra? Van helyette házimunka, gyermeknevelés, sütés, főzés? Lehet lazítani! Eleinte heti egy órát adjanak maguknak, majd emeljék kettőre! Menjenek színházba, moziba, vagy egyszerűen csak üljenek be egy cukrászdába. Nem dől össze a világ, ha megesznek egy sütit. Ne furdalja Önöket a lelkiismeret, ennyi jár mindenkinek! Közben figyeljék az embereket. Azokat, akitől lehet tanulni. Majd szépüljenek! Fokról-fokra, nem átbillenve a ló túlsó oldalára. Rövid időn belül tapasztalni fogják, jobban érzik magukat a bőrükben. Otthon egyre többször fogják magukon érezni párjuk csodálkozó, elégedett pillantást.

Elhihetik, ennyi is bőven elég!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Korkérdés

Póda Erzsébet

Amikor friss diplomával munkahelyet kerestem, a munkaadók félrehúzott szájjal utasítottak el.

2008.11.28.  2   


A nő kora

Saloňová Andrea

Amikor még tizennyolc voltam, azt gondoltam, egy harmincéves nő már öreg, már minden mögötte van.

2008.11.27.   


Korhatár Londonban

Brunner Mónika

Londonban még a negyvenes is bármikor kap munkát.

2008.11.26.   


Hányas vagy, hetvenes?

Vég Erzsébet

Fel kellene ismerni a negyven feletti korosztály értékeit...

2008.11.22.  1   


Akarat kérdése

Fodor Tekla

A hónap témája kapcsán két dolog jutott eszembe: az egy híján ötvenéves, modern anyukám és a Szex és New York film főszereplői.

2008.11.10.   


Korhatár

Molnár Miriam

Az ember addig talán nem is gondolkodik el arról a tényről...

2008.11.6.   

A rovat további cikkei