A művészet varázsa


Nagy Erika  2007.6.6. 13:09

Olvastam valahol, hogy a művészet nagy hatással van az ember lelkére, szépérzékére. Találó megjegyzés.

Tapasztalatból tudom, hogy egy jó színházi előadás rendelkezik azzal a képességgel, hogy elfeledtesse velünk a mindennapi élet gondjait, nehézségeit. Segít megújulni, a napi hajszában megfogyatkozott erőinknek örömöt közvetíteni.

A szórakozás elengedhetetlen része az életünknek, de nem mindegy, mivel töltjük a szabadidőnket. Mindenki előtt többféle út áll. Van, aki üveges szemmel mered a képernyőre, és nézi az ömlesztve kapott, komolyabb agyi megterhelést nem igénylő műsorokat, mint például a nagy haszon reményében gyártott dél-amerikai szirupos szappanoperákat. A reality show-k készítői is mindent bevetnek annak érdekében, hogy a tévéhez láncolják azokat, akik az igényesnek nem mondható műsort részesítik előnyben.

Az életben való sikeresség egyik feltétele az, miként tudunk kommunikálni környezetünkkel. Ehhez megfelelő szókincsre van szükség. Ennek a folyamatnak fontos szereplői a könyvek, melyek tanítanak, szórakoztatnak. A mai rohanó világban azonban egyre kevesebb időt töltünk a könyvek között. Sajnos. Már az egészen kicsi gyermekben fel kell kelteni az érdeklődést a mese, a történet iránt, hogy idővel maga is olvasóvá váljon. Így van esély arra, hogy az olvasó gyerekből olvasó felnőtt váljon. Fülemben cseng annak a tizenévesnek a hangja, aki sértetten ecsetelte barátnőjének azt a „merényletet”, amit ellene követtek el. Mégpedig: a nagymama a szeretett unokája „szemét könyvvel szúrta ki” születésnapja alkalmából. Ezt a „gyalázatot”!...

Ez is bizonyítja, hogy a gyerekek inkább játszanak számítógépen, mobiltelefonnal, play-station-nal, mint hogy könyvet olvassanak.

Szomorú, pedig szerintem a könyvnek nem csak múltja, de jövője is van. Legalább is bízom benne.

,,A művészet varázs, mely átalakít. A könnycseppet gyöngyszemmé persze nem. Az embert emberebb emberré azonban igen.” (Poszler György)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A nők és a művészet

Šipošová Miroslava

A szebbik nemként számon tartott nő nagyon közel áll a művészetekhez.

2007.8.8.   


Művészet, vagy nem az?

Póda Erzsébet

Lehet, hogy számomra nem úgy jelenik meg a művészet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

2007.6.26.   


A tévé a legjobb barát...

Kabók Zita

Máig gondolkodóba ejt a tévé, a televíziózás funkciója és küldetése mindennapi életünkben.

2007.6.25.   


A művészet gyönyörködtet

Kiss Julianna

Valahogy úgy vagyunk ma a művészettel, hogy nincs rá időnk…

2007.6.21.   


Életművészet

Molnár Miriam

Az életművész szónak meglehetősen negatív a konotációja manapság.

2007.6.18.  1   


Katarzis

Bernád Emese

A katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot.

2007.6.14.   

A rovat további cikkei

Határátlépések

Sábitz Katalin

Vajon van-e a művészetnek határa?

2007.6.12.