Mire jó az erőszak?


Jády Mónika  2010.6.14. 4:46

Utolsó hosszabb autóutunk Bécsen keresztül vezetett. Végre kitört a jó idő.

Előkerültek a kabriók is... Az egyik piros lámpához közeledve, a szomszédos sávban épp megpillantottam egy tető nélküli autót. Pár másodpercre másfelé néztem, aztán felkaptam a fejem, mert barátom hirtelen fékezett, és dudált. A nyitott autó sofőrje – ki tudja, miért –, hirtelen átvágott a másik sávba, pont az orrunk elé, keresztbe. Kis híján belefutottunk. A kabrióban ülő középkorú pasas viszont, ahelyett, hogy intett volna: elnézést, elkezdett ordítozni, és az öklét rázta. Barátom kiszólt neki, hogy veszélyezteti a forgalmat, aztán kérte, álljon be most már rendesen, ha már elénk vágott. Aztán feltekerte az ablakot. A kabriós tovább ordítozott, persze, mi már nem hallottuk, hogy mit. A mellette ülő nőn láttam, hogy legszívesebben eltűnne, mint a kámfor, egyre lejjebb csúszott az ülésben.

Aztán zöldre váltott a lámpa. A kabriós is elindult, ám hirtelen lefékezett a zebra közepén, és egy kávézó előtti parkoló felé mutogatott, azt jelezve: na, akkor álljunk ki, és intézzük el az ügyet. És közben gondolom, ugyanezt ordította, csak mi nem hallottuk a csukott ablakon keresztül. A zebránál várakozók, illetve a kávéház előtti asztaloknál ülők biztos jól értették viszont. Ők is megdöbbentek azon, amit láttak. Újabb dudálás – ugye, mögöttünk is voltak autók, és rájuk nézve is veszélyes volt, amit ez az őrült művelt. Már a barátnője (felesége) is felé fordult, és mondott neki valamit. A pasas végre megértette, hogy nincs, akinek fitogtassa az erejét, senki nem fog vele leállni vitatkozni, és/vagy verekedni, és ismét elindult. Persze, a lehető leglassabban haladt...

Kérdem én, mi történik, ha a kabriós emberére akad? Jól összeverik egymást, esetleg a másik erősebb, és úgy helyben hagyja a „párbajt” kezdeményezőt, hogy kórházba kell szállítani. Vagy terepjárójával belehajt a zebra közepén hirtelen fékező kabrióba, amit aztán talán már ki sem lehet kalapálni. Kinek jó mindez?!

Egyszer egy szupermarketben voltam tanúja annak, hogy az egyik férfi a másikat „erőpróbára invitálta”, azért, mert mindketten úgy gondolták, ők értek hamarabb a kasszánál kígyózó sor végére. A feleségek próbálták őket jobb belátásra bírni. Egyrészt nevetséges, hogy a férfiak ilyen apróságok miatt kakaskodnak, másrészt pedig aggodalmat keltő...

Svájcban különféle kultúrából érkezettek laknak. Egyik ismerősöm mesélte, hogy kisunokáját a múltkor durván lelökte a hintáról egy fekete kisfiú. Az anyukák beszélgetése után kiderült: a fiúcskát olyan viselkedésre tanítják, hogy „igazi” férfi legyen majd belőle. Más alkalommal viszont egy szerb kisfiúval szemben történt az erőszak, akinek az apja hasonló szellemben gondolkodik, mint a fekete fiú szülei...

Mindig a legjobbnak, az elsőnek lenni. Ha kell, akár erőszak árán is. A fiúkat hagyományosan így nevelték-nevelik. A lányoktól pedig inkább alkalmazkodást, empátiát, együttműködést vártak-várnak. Milyen lenne, ha a nők irányítanák a világot? Ha a nőinek tartott tulajdonságaikat érvényesítve jutnának előre, talán jobb lenne a világ. Ám a pozícióhoz jutó nők általában szintén a férfiaknak tulajdonított módszerekhez folyamodnak.

Nem az lenne az igazi, ha mindkét nem egyaránt befolyásolhatná a világ dolgainak alakulását, a hagyományosan nőinek tartott viselkedést is alkalmazva, vagyis hajlandóak lennének kompromisszumokra? Fontos, hogy az emberben benne legyen a küzdőszellem, de ezzel együtt el kell fogadni, hogy nem lehet mindig és mindenütt elsőnek lenni, és másoknak is helye van a nap alatt.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Versengés

Póda Erzsébet

Hogyan is lehetnének a nők szexi vadmacskák és tisztes családanyák egyben?

2010.7.1.  2   


Nőuralom? Nőuralom. Nőuralom!

Csepy Enikő

Gyökeresen megváltozna a világ, ha a nőuralmat felkiálltó jellel lehetne írni.

2010.6.30.    1


Boldogságtudatot a nőknek!

Csepy Enikő

Új időszak kezdődik mostantól. Lazárultak a problémák. Tiszta lapot nyitok.

2010.6.22.   


Itáliai dívák és házisárkányok

Kottra Éva

Az erősebb nem, vagyis a női nem tűrőképessége és akaratossága nem ismer határokat.

2010.6.21.   


Szentlélek, mint nő

Nagy Erika

Jobb lenne, ha nő és férfi együtt alkotna, együtt döntene -- mindig közösen.

2010.6.18.   


Amikor a királynő a főnök

Molnár Miriam

Nem először gondolkodom azon, hogyan is nézne ki a világ, ha a nőké lenne a döntő szó?

2010.6.11.   

A rovat további cikkei