Hogyan éljük túl a nyaralást?


Wolner Annamária  2011.7.28. 5:27

A szakemberek szerint jó, ha az utazás előtt már korábban, lelkileg is felkészülünk.

Sokan már alig várják a megérdemelt nyári szabadságukat, hogy az egész éves stresszt, rohanást, munkahelyi és otthoni fáradtságot kifújhassák magukból. Terveket készítenek: tengerpart vagy hegyvidék, külföld vagy belföld, egyedül vagy a barátnőkkel, párral, gyerekkel? Majd indul a visszaszámlálás, s vele az izgalom. Ilyenkor számtalan kérdés merülhet fel, amikben tanácsainkkal most segíteni szeretnénk.
A szakemberek szerint jó, ha az utazás előtt már korábban, lelkileg is felkészülünk. Fontos, hogy ne állítsunk magunk elé túl magas elvárásokat, a nyaralást illetően. Mert megeshet, hogy fáradtabban jövünk haza, mint ahogyan elmentünk.


Szex kontra szerelem

Andrea és Gábor, kapcsolatuk harmadik hónapját a szerelem városában ünnepelték. Andreának régi vágya volt a romantikus város, a nevezetességeivel, fényeivel. Gábor egyetemistaként már járt a francia fővárosban. Andrea Szajna-parti sétákra vágyott, látni a Notre Dame-ot, és elheveredni a fűben, az Eiffel-torony alatt. De Gábor egész nap a szobában szeretett volna lenni, és ki sem mászni az ágyból. Mást akart az egyik, és megint mást a másik. Andrea romantikát, Gábor szexet. A romantikus pillanatokból a végére keserédes órák lettek, és hazatérve nem csak a nyárnak, de a kapcsolatuknak is vége szakadt.

Az ellenpélda...

Diana és Attila szintén friss szerelmesként vágtak neki Bulgáriának. Közösen választották ki a helyet. Az utazás előtt – mivel még nem ismerték ki egymást teljesen – mindketten már itthon titkon figyelték a másikat. Milyen programokat szeret, korán kelő, vagy későn, a napot kedveli, vagy inkább a hűvöset. Diana sétálni szeretett este a tengerparton, Attila inkább a nyüzsgő sétálóutcán. Így elindultak a parton, megnézték a naplementét, majd belekóstoltak az éjszakai életbe. Az egy hét kellemesen telt, és a kapcsolatukat csak megerősítette, hogy össze tudták hangolni a vágyaikat.

Mónikáék első nyara a kis Zsuzsával

Mónika és a párja úgy gondolta, hogy kisgyermekkel nyaralni ugyanolyan, mintha otthon maradnának, csak a körülöttük levő „díszletek" lesznek mások. Etetni, fürdetni ugyanúgy kell, és általában 24 órás felügyeletet igényel a kicsi mindenhol.
– Amikor kislányunkkal először nyaraltunk a tenger mellett, két és fél éves volt – meséli Mónika. – Zsuzsu már beszélt, mindent evett, szobatiszta volt. Egy másik párral utaztunk, akinek hasonló korú kislányuk volt. Amikor az apukák elvitték a piciket sétálni, mi feküdtünk a parton, vagy úsztunk, beszélgettünk. Majd fordítva. Esténként vagy a „fiúknak” volt kimenőjük, vagy nekünk. Ha pedig együtt mentünk, a kicsiket kocsiba raktuk, és amíg bírták, ébren vagy szunyókálva, addig maradtunk.

A szakember véleménye: A nyaralás kisgyermekes szülőként valóban ugyanolyan, mint amikor itthon vagyunk. A 24 óra felügyelet ott sem változik. Azonban nagyon fontos, hogy nyaralás közben egyik szülő se érezze úgy, hogy ő „robotol" a gyerek mellett, míg a párja kiélvezi a nyaralás minden percét. Segítség lehet a fiatal pároknak, ha elvisznek magukkal egy olyan személyt, aki a nyaralásért cserébe foglalkozik a kicsivel, mentesítve kissé a szülőket, akik ez által valóban ki tudják magukat pihenni.

Barátnők a horvát tengerparton

Zsanették hiába tervezték már fél éve a közös horvátországi kiruccanást, csak ott derült ki, hogy mindenki mást szeretne. Zsanett, az épp szingli, kalandot keresett, minden éjjel nekiment volna az éjszakának, nappal pedig heverészés a parton, apró bikiniben. Heni csak egy kis pihenésre vágyott, jóízű csajos beszélgetésekre a langyos estében egy koktél mellett. Kicsit aludni, nagyokat sétálni, úszni, élvezni, hogy nem lóg rajta a gyerek, a férj, nem csörög a telefon, és nincs főnök Anett volt a legflexibilisebb. Párja nagylánya biztatásával indult: érezze jól magát! Ő pedig ezt tette. A három barátnőnek közösen kellett kompromisszumra jutni, hogy megmentsék a nyaralást. Végül egyik este bulizni mentek, és végigtáncolták az éjszakát, másnap pedig pihentek és sétálgattak, beszélgettek.

A szakember véleménye: Minél többen utazunk együtt, annál többféle az elvárás, elképzelés arról, ki hogyan érezné jól magát. Az egész év nyűgét-baját akarja mindenki kipihenni pár nap alatt. A barátnők esetében is hasonlóan történt. Viszont a lányok nagyon jól megoldották, hogy senki sem akarta a másikra erőltetni az akaratát. Hogy ne szakadjanak el egymástól a különböző programok miatt, így hol az egyik alkalmazkodott a másikhoz, és fordítva.

Jótanácsok kirándulóknak
Lista, lista, lista: Készítsünk feljegyzést mindenről, ami csak eszünkbe jut. Utána lehet szortírozni.
Napirend: Nem mindegy, hogy valaki korán kelő vagy későfekvő. Ki készíti a reggelit, ki üríti a hamutálat? Este menjünk, vagy maradjunk?
Pénzügyek: Mikor és ki fizet? Előtte összedobjuk, amennyink van, egy közös kasszába vagy utólag?
Étkezés: Ki főz? Kell-e főzni egyáltalán?
Strand: Mindennap vagy kétnaponta? Ott helyben vagy nézzünk szét a környéken?
Fakultatív programok: Előre befizetjük, vagy a helyszínen döntjük el?
Ki vigyáz a csemetére? Olyan helyet válasszunk, ahol van animátor vagy gyermekvigyázó szolgáltatás, avagy rájuk merjük bízni a kicsit?
Mi kerüljön a csomagba? Kis táska, vagy fél gadrób?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Szerelmeim – Dallamok (5)

Madarász Ildikó

Amikor a szívben megszólal valami... valami halk moraj...

2011.9.8.  1   


Sirályok

Kottra Éva

Nem messze a parttól sirályok fürdenek;

2011.8.31.   


Szerelmeim - Rügyek (4)

Madarász Ildikó

Amikor még ifjú a szív; amikor még maga sem tudja, merre dobbanjon; amikor céltalan az érzés...

2011.8.22.    5


Férfikönnyek

Póda Erzsébet

Ez a nyár elhozta az igazi szerelmet – és ahogy hozta, ugyanúgy el is vitte.

2011.8.15.    15


Szerelmeim – Sebhelyek (3)

Madarász Ildikó

A szenvedély jó. A szenvedély rossz. A szenvedély kell! A szenvedélyből, ha túl sok, már elég!

2011.8.11.    5


Nyári esküvő

Kabók Zita

A nyári időszak hemzseg az esküvőktől – de vajon milyenektől?

2011.8.8.    7

A rovat további cikkei

Szerelmeim – Szavak (2)

Madarász Ildikó

A szavak, csak szavak! Nem lehet jóllakni tőlük, nincs illatuk, nem tudok hozzájuk bújni éjszaka, ha nagy a magány.

2011.8.3.  4    12


Nyár, szerelem nélkül

Jády Mónika

Három szerelem nélküli nyári történet.

2011.7.21.   


Szívlapát

Puha Andrea

Nyári randi á la Tim Burton romantika.

2011.7.18.  3    24


Szerelmeim (1)

Madarász Ildikó

Ahogy ők szerettek...

2011.7.11.  5   


Szerelem örökké

Anyalai Réka

Ez az, amiben a „felnőttek” nem hisznek.

2011.7.4.