Angol sorozat – kezdőknek (3)


Kabók Zita  2008.4.14. 15:32

Legelső élményem az angol házakkal kapcsolatban az volt, hogy a fürdőszobában sehol sem találtam a villanykapcsolót.

Szegényes angol tudásommal bizony nem értettem, hogy merre található, és elképzelhetetlennek tűnt számomra, miért annyira nehéz megtalálni. Ugyan ki gondolta volna, hogy egy madzagot kell meghúzni, mely lefele lóg a fürdőszoba közepén? Az angolok tűzvédelmi szempontból semmilyen villanyeszközt nem szerelnek ugyanis a fürdőszobába. A brit házak olyanok, mintha a hazai otthonunkat egy zsákban összeráztuk volna, Angliában ugyanis minden fordítva van. A villanykapcsolót, ha a lámpát fel akarjuk oltani, lefele kell nyomni. A konnektort használat után ki kell kapcsolni (természetesen a kapcsoló itt is fordítva működik) tűzvédelmi szempontból. A többnyire egy részből álló ablakot vagy kifele kell tolni vízszintesen, mert úgy nyílik, vagy felfele tolni.

Az angol fürdőszoba sem kevés meglepetést rejt magában. Míg más nemzeteknek egy csap is elég, hogy a meleg és hideg vizet összekeverjék, addig az angoloknak kettőre van szükségük. A gyengébbek kedvéért a meleg vizes csapon a HOT jelzés, a hidegen pedig a COLD jelzés található. Nem árt tehát, ha elsajátítjuk eme szavakat, hogy nehogy a bőrünk bánja, ha netán megégetnénk. A meleg (vagy inkább forró) mosásra szolgál, a hidegvíz pedig ivásra. Az angoloknál ugyanis nagy divat csapvizet inni, nem vásárolnak mániákusan ásványvizet, mint mi. Aki pedig egy természetes, közepes melegségű vizet szeretne magának, annak a kád és a láncon függő dugó használata ajánlott.

Angliában ritkán zuhanyoznak. Néha műanyag, slagszerű szerkezetek vannak szerelve a kád szélén levő csaphoz, de ez csakis a látogatok kedvéért. A zuhanyozás nem éppen angol tradíció. Az igazi brit fürdőt vesz. A brit fürdőszobákban van szőnyeg, függöny, képek, növények, hogy a hideg csempék kontrasztját melegebbé tegyék. A toaletteken általában fa ülőke található és a lehúzásuk is nehézkes. A fürdőkád burkolata is elég gyakran fából készül, és a külön hideg és meleg vizes csap törvénye itt is érvényes. Minden kád belsejében található két fogantyú, hogy a kiszállás soha ne okozzon problémát. Hozzáteszem, a gyerekek nagyon kedvelik, mert fogódzkodás közben előre-hátra tudnak csúszkálni a vízben, mint valami megvadult halacskák. A vízhullámok ilyenkor persze a szőnyegen landolnak – a szülők nagy örömére…

Áttetsző ablakfüggöny itt nem használatos, a drapéria is ritkán, így az esti sétákat kedvelő ember betekintést nyerhet mások életébe, és megcsodálhatja a lakás berendezését is. Az ajtók mindig befelé nyílnak, nem kifelé. A britek előszeretettel alkalmaznak tapétát, annak is a legcsicsásabb formáját a legvadabb színkombinációkban. Mindenféle csecsebecsét gyűjtenek, és a kandallón általában egy kisebb múzeumra való porcelántárgy díszeleg, valamint kiállítás a képeslapokból, melynek küldésére mindig akad alkalom.

Egy angol számára az alvás nagyon fontos. Alaposan felkészítik magukat tehát eme cselekedetre. Mielőtt ágyba bújnak, a melegvizes tömlőt finoman becsúsztatják a paplan alá – megjegyzem, a gumitömlőt egy kizárólag erre a célra pamutból horgolt tartóba kell tenni. Ezután következhet egy esti forró ital. (Soha sem gyógytea! Az igazi brit csak feketeteát iszik). Az is fontos, hogy a cica vagy a kutyus finoman elhelyezkedjen az ágy végébe, vagy a saját ágyába (ritkább eset), amely egy külön szobában van. Semmi esetre sem töltheti az éjszakát az udvaron vagy a kertben...

Az angol ágyak meglehetősen rövidek és keskenyek, de ha nem is pihentük ki magunkat, ne tegyünk megjegyzést, hogy lelógott a lábunk! Az ágyak elég magasak is, úgyhogy nem árt ügyelni arra, hogy éjjel ne forgolódjunk túl sokat, nehogy a padlón végezzük! Illemtudóan használjuk a vendégnek szánt 3-4 párnát, paplant és extra takarót. Mindenkit figyelmeztetek, ezekre nagy szükség lesz, mert éjjel a szoba hőmérséklete mínusz fok alá is eshet, ugyanis az angolok körében nem divat a fűtés gyakori használata. Az ágyat ne rángassuk túl sokat, ha lehet, mert a végén lévő rács vagy fejtámasz külön tartozék, és nagy az esélye, hogy széteshet, ha sokat mozgatjuk. Ha a szerencsésebbek közé tartozunk és hotelban szálltunk meg, akkor ne lepődjünk meg, ha az éjjeliszekrényünkön egy bibliát találunk – a világutazó érdekeit szolgálja, nehogy egyedül érezze magát.

Ha mindezt túléltük, lekapcsoltuk a villanyt, és kényelmesen elhelyezkedtünk a vendégágyikónkban, ne ijedjünk meg a tűzriasztó kis fényétől (melyet Angliában halálos bűn kikapcsolni, akár egy percre is)! Ha szerencsénk van, és nem szólal meg az éjjel, akkor reggel frissen ébredünk. Eddigre már a tejesember kihordta a tejet, az újságkihordó fiú pedig a postaládánkba helyezte a friss napilapot. Így aztán elkészíthetjük az igazi angol teánkat friss tejjel!

Addig is jó éjszakát!

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Miért nem főznek az angolok?

Kabók Zita

Az angolokról azt mondják, nem tudnak és nem is akarnak főzni.

2015.6.3.    9


Brit hétvége

Kabók Zita

Avagy hogyan töltik az angolok a hétvégét?

2011.2.21.   


Angol sorozat – haladóknak (2)

Kabók Zita

Az angol iskolásokat reggelente a tanító néni sípszója hívja a gyülekezőre.

2009.10.12.   


Angol sorozat – haladóknak

Kabók Zita

A britek sajátos kapcsolatban vannak a háziállataikkal.

2008.10.14.   


Angol sorozat – kezdőknek (4)

Kabók Zita

Avagy hogyan randiznak a britek?

2008.8.25.   


Angol sorozat – kezdőknek (2)

Kabók Zita

Ebédidőben egyes kollégák a tornaterembe szaladnak, és az sem ritka, hogy az épület körül futnak egyet.

2008.3.20.   

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.