Elképzelni a lehetetlent (7)


Zana Anita  2016.11.29. 1:44

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.


Élet, úszás, mosoly

Éppen egy országos versenyre készültek a Csalogány Diáksport Egyesület speciális olimpikon úszói, amikor „meglestük” őket az edzésen. A tréning közben a komoly munka, a rajt és fordulók gyakorlásosa mellett a jókedvé és a mosolyé volt a főszerep.


Ebben a sportágban egyébiránt remekeltek a mieink a tavalyi Speciális Olimpia Nyári Világjátékain, hiszen a magyar úszók összesen hat érmet szereztek a Világjátékok úszóversenyei során az, az „angyalok városában”, Los Angelesben.

A Special Olympics International (S.O.I.), az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete 1968-ban jött létre Washingtonban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig 1988-ban ismerte el a Speciális Olimpia Mozgalmat, mint a világ egyetlen sportszervezetét, amely a nevében viselheti az olimpia kifejezést. A Speciális Olimpia Mozgalom kitalálója és alapítója Eunice Kennedy Shriver volt.
Kennedy asszony elképzelése, amely végül megváltoztatta a világot, az volt, hogy az értelmileg sérült emberek is hallathassák a hangjukat. A világnak meg kell mutatni, hogy ezek az emberek megérdemlik, hogy méltósággal, tisztelettel és igazsággal bánjanak velük – és ezt pedig világosan, tisztán és drámaian megtehetjük a sportpályákon. A sporton keresztül demonstrálhatják vágyaikat, örömüket, versenyképességüket, egyszóval: humanitásukat.


Az uszodában találkoztunk a tizenkét éves Bőr Marcival és édesanyával, Anikóval is. Most Marci története következik.

– Marcit eleinte nehezen lehetett foglalkoztatni, mert nagyon kicsi és szétszórt volt. Sokáig egyéni tréningeken tudtam vele csak foglalkozni (egy játék, egy feladat). Idén vesz részt először a csapatedzéseken, és most már nyolcvan százalékát megcsinálja csapatban is, amit kérünk – kezdte Oravecz Éva, Marci edzője, aki egyben a Magyar Speciális Olimpia Szövetség úszás-szakágvezetője. – A Csalogány DSE-ben vannak olyan sportolók, mint Marci, akik nem a Csalogány Iskolába járnak. Az egyesületünkbe járnak az iskolából már kinőtt, de mozogni vágyó sportolók, hiszen nem szeretnénk, ha kizárólag az iskola éveire szorítkozna a sportolás, mert az élet az iskola után is folytatódik. Felkeresnek a szülők is, hogy egyesületet találjanak, mert ahova a gyermekük jár, ott nincsenek megfelelő sportolási lehetőségek. Ilyenkor összesen egy feltételt szabunk: hogy tudjunk együtt dolgozni, és akkor szívesen látunk másokat is – tette hozzá az edzőnő.

– Tizenegyhetes terhes voltam, amikor közölték velem, hogy valószínűleg Down-szindrómás lesz a kisbabám. Egy percig sem fordult meg a fejünkben a terhesség-megszakítás gondolata. Azt szoktam mondani, volt rá hét hónapunk, hogy felkészüljünk, és tudtuk, mit vállalunk azzal, ha Marci megszületik. Már a kórházban nagy öröm és boldogság töltött el, amikor kezemben tarthattam őt. Felejthetetlen emlék! – emlékezett vissza Marci születésére Anikó, aki egyébként pszichiáterként praktizál.


Az úszóbajnok Marci hétköznap délelőttként a Budapest XII. kerületében lévő Fekete István Általános Iskola és Szakiskola tanulója, amely egy speciális gyógypedagógiai intézmény. Délutánonként úszásra, judóra, logopédiára és különböző fejlesztésekre, valamint különórákra jár.

– Marci budapesti nagyszülei már nem élnek, de korábban ők is nagyon sokat segítettek a mindennapokban a fiam nevelésében. Manapság olykor-olykor egy dadus, vagy egy bébiszitter segítségét vesszük igénybe, ha például a férjemmel elmegyünk színházba – mondta az édesanya.

A Down-szindrómás fiúnak van egy középiskolás és egy egyetemista testvére, és nagyon szeretik őt. – Egyikükkel állandó közös program, a torna, az erősítés. Most éppen Marci egyik kedvenc gyakorlata a fekvőtámasz – mesélte Anikó. – Marci felnőtt életét egy lakóotthonban képzeljük el. Ahol a hozzá hasonló sérült emberekkel él majd együtt, és ahol reméljük, boldogan, aktívan és tevékenyen tölti el mindennapjait, mivel nem akarjuk terhelni testvéreit az ő állandó ellátásával – zárta szavait bizakodó jövőképpel az édesanya.

Fotó: Valczer Hajni



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Elképzelni a lehetetlent (6)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.10.16.    5


Elképzelni a lehetetlent (5)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az ötödik részben a tizenöt éves Aranyos Dáviddal ismerkedhetünk meg.

2016.9.26.    484


Elképzelni a lehetetlent (4)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A negyedik részben a tizenhat éves Hoch Norberttel ismerkedhetünk meg.

2016.8.2.    12


Elképzelni a lehetetlent (3)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A harmadik részben a tizennyolc éves Mayer Barbarával ismerkedhetünk meg.

2016.7.4.    92


Elképzelni a lehetetlent (2)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A második részben a tizenhat éves Surnyák Viktóriával ismerkedhetünk meg.

2016.6.13.    11


Elképzelni a lehetetlent (1)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. Az első részben a tízéves Nagy Rolanddal és családjával ismerkedhetünk meg.

2016.5.23.    3

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.