A nő és a siker I.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Dániel Erzsébet)
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk arról, mit jelent számukra a siker és szerintük milyen a sikeres nő? A következő két hónapban folyamatosan közöljük az ankétunkban megkérdezettek válaszát.
Dániel Erzsébet (68) etnográfus, aktív nyugdíjasként közéleti tevékenységet folytat. Lakhelye Nána.
– Megvallom, eddig nem foglalkoztam e kifejezéssel, nem fogalmaztam meg magamnak, pedig, mint mondani szokás „megettem már a kenyerem javát". Nem is tudom én sikeres ember vagyok-e? Magamról talán azt mondom: ismert. S ha ezt
sikernek is nevezhetjük, akkor magánemberként mindenképpen felelősség, ami számomra azt jelenti: tisztesség, becsület, szavam-tetteim hitelessége. Igényességet is jelent: ha valamit úgy érzem, jól csinálok, a még jobbra kell törekednem. Ez egyfajta állandó elégedetlenséget is jelent, de nem negatív értelemben. Azt, hogy ismernek az emberek, nagyon sok mindennel hozzám fordulnak, főleg információ és szervezési kéréseikkel, ez jó érzés. Az, hogy nagyon jó kapcsolataim vannak sokfelé, itthon és másutt, ez is egy nagyon jó érzés.
Milyen a sikeres nő?
Ezen sem gondolkodtam soha. Mindenki mást ért a sikeres nő fogalom alatt. Van, aki csak külső megnyilvánulásokban látja. Sajnos a társadalom, és benne a média is, tévútra viszi a nők sikerének fogalmait. Például a szépségversenyek meghirdetésével. Egyáltalán ez a fajta versenyszellem (külső adottságokra, belső értékekre vonatkozólag), a sikerélmény lehetőségét villantja fel a nők előtt. Arról kevesebb szó esik, hogy rövid távú, vagy hosszú távú sikert ígérnek-e a meghirdetett versenyek. Szerintem inkább rövidtávúnak bizonyulnak.
Akkor lehet sikeres és elismert egy nő a szó legnemesebb értelmében, ha
tisztességes módon megdolgozik az általa választott, vagy számára megadatott munkában, melyben elnyeri jutalmát, és így válik sikeressé. Ez azonban csak abban az esetben maradhat meg, ha igényességgel, megfelelő alázattal, kitartással veti bele magát a munkába.
S ami nagyon fontos: a nő, mint édesanya, feleség, háztartásbeli, családfenntartó is lehet sikeres, aki összetartja családját, felneveli gyermekeit, ápolja idős szüleit. Ez utóbbi már alig akad, és sajnos, ha kevesen is vannak, nem beszélünk róluk, pedig az ilyen nő is sikeres és példaértékű!
S talán az igazi sikert azokról a nőkről mondhatjuk el, akik mind a családban, mind a munkahelyükön, mind a közéletben helyt tudnak állni. Talán ez az igazi sikeres nő a mai világban, társadalomban. Sok van ilyen, ők is példaképek!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A nő és a siker V.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Gódány Ildikó, Virágh Mária)
2014.12.19. 51
A nő és a siker IV.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Pogány Erzsébet)
2014.12.12. 6
A siker a siker?
Mediatizált társadalmunk naponta önti a nyakunkba a sok „jó tanácsot”, hogyan váljunk sikeres nőkké.
2014.12.9. 28
Sikerre vágyva
A fáma szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, előbb vagy utóbb elszabadul a pokol.
2014.12.5. 10
A siker nem végtermék
Hogy ki miben sikeres, az változó, mint ahogy az is, hogy ki mit tart sikernek.
2014.12.2. 4
A nő és a siker III.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker) felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bial Judit, Bokor Klára)
2014.11.28. 27
A rovat további cikkei
Sikeresnek lenni
Sikeresnek lenni egy nő életében azt jelenti, hogy olyan teljesítményt képes nyújtani a mindennapokban, amelyek által közelebb kerül céljai eléréséhez.
2014.11.24. 12
A nő és a siker II.
Aktuális témánk kapcsán (a nő és a siker), felvidéki magyar közéleti nőket kérdeztünk. (Bartal Tímea, Gálffy Hodosy Marianna)
2014.11.14. 44
Gondolatok a sikerről
A siker egy állapot. Olyan belső állapot, amelyet a gondolatainkkal hozunk létre.
2014.11.10.